Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Értéket adunk egymásnak – Oklevél szakmai meghívott előadóinknak

A távoktatás során is fenntartottuk a színvonalat a Fintech Menedzser képzésen

FinTech menedzser képzésünkön a távoktatásra való átállás kezdetekor leszögeztük, hogy meg kell őrizzük azt az ár-érték arányt, amely miatt hallgatóink bizalmat szavaztak nekünk és a képzésnek. Ezért nem csupán a távoktatáshoz szükséges háttéranyagok, jegyzetek, videók rendelkezésre állását biztosítottuk, hanem átstrukturáltuk a képzést, több online óra, számos konzultációs lehetőség és érdekes alkalmazások mellett bevontunk olyan hiteles és hozzáértő szakembereket, akik a tudásátadást nem csupán elérhetővé, szakszerűvé, de élményszerűvé is tették. Megbecsülésünk és kitüntetésünk jeleként okleveleket adtunk át meghívott előadóinknak. A minőségi és élményszerű oktatás folyamatos biztosítása nálunk megvalósult. Köszönet a kollégáknak is, akik egyedi módon a képzés újjászervezése és távoktatási forma eredményeként a félév során vállvetve jelen voltak szinte minden kurzuson, hogy ne csak oktatóként, de mentorként is segítsék a hallgatók és egymás munkáját.

A bejegyzést írta: Dr. Pintér Éva, szakfelelős, Fintech menedzser képzés

Budapesti Corvinus Egyetem

 

 

 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.18. - 12:44:27