Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Jó úton halad a Corvinus a három korona felé

Szántó Zoltán Oszkár nemzetközi rektorhelyettes projektbemutatója

Dr. Szántó Zoltán Oszkárt 2020 októberében nevezték ki a nemzetközi kapcsolatokért és akkreditációkért (NKA) felelős vezetővé. Projektbemutatójában kitért a tavaly elért eredményekre és a 2021-es célokról, kihívásokról is beszélt. Szántó Zoltán Oszkár nemzetközi rektorhelyettes, a nemzetközi kapcsolatokért és akkreditációkért (NKA) felelős vezető projektbemutatójában ismertette a 2020-ban elért eredményeket, melyek első sorban az előző vezető, Paprika Zita munkáját dicsérik, és beszélt arról is, idén milyen feladatokra fókuszál a Nemzetközi Kapcsolatok Fejlesztése Projekt.

Budapesti Corvinus Egyetem


A stratégia cél az, hogy a Corvinus úgynevezett „háromkoronás” intézménnyé váljon – hangsúlyozta a rektorhelyettes, hozzátéve, az optimista forgatókönyv szerint 2022-ben a Corvinus megszerezheti az AACSB akkreditációt is, ezzel pedig bekerül a világ élvonalába az általa művelt szakterületeken.


Mi várható 2021-ben?
 
Az idei évvel kapcsolatban elmondta, 2021-ben kiemelt figyelmet fordítanak az EQUIS akkreditáció megújítására, azt ugyanis 2018-ban meghatározott időre, három évre kapta meg az egyetem, így most új projektcsapat állt fel, amely a re-akkreditációval foglalkozik.

Tavaly októberben az a jó hír érkezett az EFMD nemzetközi akkreditációs szervezettől, hogy a korábbi Gazdálkodástudományi Kar által elnyert EQUIS minősítést intézményi szintre terjeszthetjük ki, így a soron következő akkreditációs eljárásban már az egyetem egésze vesz részt, miközben a hangsúly továbbra is az üzleti és menedzsment területeken marad – mondta Szántó Zoltán Oszkár, aki a stratégiai célok és akciók közt kiemelte az AOL rendszer újraindítását és Academ projektcsapat felállását is.


Nemzetközi toborzás

Tavaly készült egy 50 országot átfogó nemzetközi piacelemzés és az alapján dolgozták ki az új rekrutációs stratégiát, és előkészítették a CRM-rendszer és az online jelentkezési felület elindítását. Utóbbi sikerrel debütált januárban, a külföldi hallgatók tehát már online is tudnak jelentkezni. 2020-ban 43 új hallgatótoborzó ügynökséggel kezdett meg közös munkát az egyetem, a cél ezáltal is az, hogy növeljék a külföldi hallgatók létszámát.

A magyar hallgatóknak számos lehetőség áll rendelkezésére, ha hosszabb-rövidebb időt szeretnének külföldön tölteni, ilyen az Erasmus + vagy épp a CEEPUS program.

„A pandémia ellenére nem történt jelentős csökkenés a jelentkezők számát tekintve, mintegy 750 hallgató jelentkezett az Erasmus csereprogramra” – hangsúlyozta a rektorhelyettes, aki arról is beszélt, hogy megnőtt a kettős diploma programok iránti érdeklődés is. A Double Degree programokkal kapcsolatban kifejtette, folyamatosan dolgoznak a lejárt szerződések meghosszabbításán, új szerződések megkötésén.

„A 2019-2020-as tanévben 400 amerikai/német hallgató érkezett a legkiválóbb egyetemekről a Corvinusra” – mondta, hozzátéve, stratégiai cél a Corvinuson tanuló külföldi hallgatók létszámának és arányának növelése.

Középtávon 25, plusz/mínusz 5% arány elérése lenne a kívánatos, jelenleg 15, plusz/mínusz 1% a külföldi hallgatók aránya az egyetemen. Azt gondolom, reálisan 3 éven belül el lehet érni a kitűzött célt – mondta, hozzátéve, jelenleg viszonylag kevés diák érkezik a környező országokból, ezen is szeretnének változtatni.

A járvány kirobbanása érintette valamelyest a Corvinuson tanuló külföldi diákok létszámát is, történt csökkenés, ugyanakkor Szántó Zoltán szerint az egyetem nagyon gyorsan és jól reagált a váratlan helyzetre, és lehetővé tette a külföldi diákok számára, hogy távolról, a hazájukból folytassák a tanulmányaikat. Ugyanakkor a Study Abroad program esetén ez kevéssé kivitelezhető, hiszen annak lényege épp az, hogy a diákok megismerjenek egy másik országot, annak kultúráját, amire a vírushelyzet nem ad lehetőséget. Ugyanakkor a rektorhelyettes optimista, és bízik benne, hogy idén ősszel újra növekedésnek indul a jelentkező hallgatók száma.


Új egyetemek, új lehetőségek

Kérdésre válaszolva elmondta, folyamatosan bővül a külföldi partneregyetemek köre, miközben a korábbi kapcsolatokat is ápolják, próbál az egyetem a közép-európai régióra is fókuszálni. Elindult a Central European Network of Universities (CENU) szervezése, melynek megalapítását 2021 novemberében tervezzük a Corvinuson.

Nincs olyan hét, hogy egy-két külföldi egyetem részéről ne történne megkeresés, de nem minden megkeresésre ad a Corvinus pozitív választ, hiszen a partneri kapcsolat esetén is a legfontosabb kritérium a külföldi egyetem minősége. Látható, hogy a Corvinus brandje egyre inkább ismert a világ különböző tájain – mondta, hozzátéve, az Eurázsia Központ megalakítása várhatóan újabb lökést ad az ázsiai kapcsolatoknak is.


A március 10-i projektbemutató felvételét itt tekinthetik meg. 

Kapcsolódó posztok

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.29. - 14:54:43