Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Lezajlott a 2019/2020. évi Tudományos Diákköri Konferencia

Idén is lezajlott a TDK

2020. május 22-vel sikeresen lezárultak a TDK szóbeli fordulói. A kialakult vírushelyzet miatt idén nem kerülhetett sor a Zárófogadásra, de amennyiben lehetőségünk lesz rá pótolni fogjuk, hogy a hallgatóknak ünnepélyes keretek között tudjunk gratulálni az elért sikerekhez. Az oklevelek elkészültéről hamarosan jelentkezni fogunk, azt majd a TDK Irodában lehet átvenni.

Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács nevében gratulálunk minden résztvevő hallgatónak és felkészítő tanárnak, valamint szeretnénk megköszönni a résztvevő oktatók, bírálók, a zsűri tagjainak a munkáját!

A TDK-n díjazott hallgatók:

Agrárkereskedelem szekció

I. helyezett: Maró Zalán Márk: A kínai Új Selyemút kezdeményezés és a magyar export lehetőségei a legvalószínűbb útvonalak mentén elhelyezkedő országokba

II. helyezett: Maróty Mariann Mimi: Uganda mezőgazdasági kereskedelmi versenyképességének a vizsgálata, különös tekintettel a kávé kereskedelemre

III. helyezett: Kovács Vince: A visegrádi négyek szerepe a nemzetközi sörkereskedelemben


Agrárközgazdasági és vidékfejlesztési szekció

I. helyezett: Tajti Alexandra: A globális szegénység és egyenlőtlenség összefüggéseinek vizsgálata

I. helyezett: Maró Zalán Márk: A magyar pálinkaágazat – a bérfőzdék és a kereskedelmi főzdék jövedelmezőségére ható tényezők

III. helyezett: Kertész Lili Rebeka: A biotermékek fogyasztási jellemzői, a biocímkék ismeretének és az árérzékenység jegyében


Befektetések és vállalati pénzügy szekció

I. helyezett: Reizinger Kristóf: Big data analysis in financial networks: An econometric approach for the detection of SIFIs and the measurement of systemic risk

II. helyezett: Juhász Kristóf Attila: Stock market prediction using Google Trends data

II. helyezett: Csepregi Dániel: Residual Trading with WTI Futures Using the Four-factor Diebold-Li Method


Economics section

I. helyezett: Jászai Tamás: When Less is More: The Formation of Distribution Systems in Successive Duopolies with Asymmetric Retailers

II. helyezett: Xiang Jin: The Relationship Between Health-Related Quality of Life and Productivity Loss: A Cross-Sectional Study in Chronic Skin Diseases from Hungary

III. helyezett: Heilmann István József: Inflation forecasting using hybrid ARX and neural network model


Egészségügy-gazdaságtan szekció

I. helyezett: Szabó Ákos: Módosított kérdőívváltozatok alkalmazása az egészségügyi finanszírozói döntéshozatalban

II. helyezett: Tóth Barbara: Isteni egészségkontrollhit és az egészségmagatartás kapcsolata

III. helyezett: Lipcsei Bence: A döntéshozók feladatai az egészségügyi szűrések területén


Empirical, experimental and behavioral economics section

I. helyezett: Teremy Zsombor: Connectedness of Financial Markets and Real Economies – Analysis of Yield Curve Factors and Commodity Markets

I. helyezett: Anna Rommel: Monday or Friday? Understanding time through spatial experience.

III. helyezett: Sal Zsombor László: Stock Returns and Soccer, Is there a Soccer Anomaly on Stock Markets?


Európa szekció

I. helyezett: Honti Sára: Út az euróövezet felé – avagy a visegrádi országok gazdasági integrációjának vizsgálata a 2008-as válság óta

II. helyezett: Valentinyi Anna: When No means Yes: The Greek Bailout Agreement of 2015

III. helyezett: Bajkán Domonkos: Az Európai Unió és a Visegrádi Négyek: az Unió tagországainak lehetséges csoportosításai.


Fenntartható és társadalmilag felelős vállalatirányítás szekció

I. helyezett: Deme Gábor: Társadalmi vállalkozások bevételét befolyásoló tényezők kvantitatív vizsgálata

II. helyezett: Kelemen Réka: A mesterséges intelligencia alapú ESG befektetések

II. helyezett: Tóth Rebeka: A textil- és ruhaipar körforgásos szemlélete – A használtruha piac szerepe és kihívásai

III. helyezett: Laufer Zoltán, Matos Bence: Zöldebb utakon? – Olajvállalatok stratégiái a klímaváltozás tükrében


Fenntarthatósági politikák, zöld pénzügyek szekció

I. helyezett: Szepesi Nóra Judit: Válságálló-e a fenntartható befektetés? – ESG-részvényportfóliók teljesítményének vizsgálata válság és nem-válság időszakokban

II. helyezett: Hartvig Áron Dénes, Kelemen Adél: Zöld faktorok vizsgálata: A lakossági szelektív hulladékgyűjtés ösztönzői

II. helyezett: Michels Ambrus Menyhért: Van ilyenkor helye a bizalomnak? Avagy a fogyasztó és termelő közötti kapcsolat vizsgálata magyarországi bevásárló-közösségeken keresztül


Filozófia szekció

I. helyezett: Kósa Livia: Intergenerational distributive justice and climate change

II. helyezett: Balogh Attila, Baranyi Dániel Martin, Csontos Tamás Tibor: A KAPITALIZMUS SZELLEME ÉS MARXI PROFITRÁTA; A TUDÁS INTEGRÁLÁSA A CSÖKKENŐ PROFITRÁTA ELMÉLETEBE


Fogyasztói magatartás és fenntarthatóság szekció

I. helyezett: Márton János: “Szütyőforradalom” – A fogyasztói elköteleződés megértése a fogyasztói mozgalmakban a zero waste mozgalom példáján keresztül

II. helyezett: Csibor Anna Zsófia: A fenntartható életvitel támogatására szerveződött közösségek tanulási folyamatának vizsgálata

II. helyezett: Kulhavi Nikoletta Márta: Bojkott és buycott mozgalmak a budapesti egyetemi hallgatók körében

III. helyezett: Füller Kamilla: Venni vagy nem venni? – Önkorlátozó közösségek a túlfogyasztás ellen


Folyamatmenedzsment, controlling és teljesítménymenedzsment szekció

I. helyezett: Kalácska Eszter: Prediktív karbantartási lehetőségek vizsgálata magyar termelővállalatok esetén

II. helyezett: Hoffmann Kamilla: Digitális megoldások a shop floor szintű kiszolgálás fejlesztésére a magyar vendéglátásban

III. helyezett: Baranyi Virág: RotoBOTi vagyok, miben segíthetek? Chatbot bevezetése a HR területén egy feldolgozóipari vállalatnál


Földrajz, regionális fejlődés, geopolitika szekció

I. helyezett: Horváth Anna: Településfejlesztési jó gyakorlatok kisugárzásának lehetőségei és korlátai a szatmári szilva hazájában

II. helyezett: Tóth Róbert: A Krím-félsziget politikai földrajzi sajátosságai a többi posztszovjet „hotspot” tükrében

II. helyezett: Petrezselyem Nóra: A volt óvóhelyek “újrahasznosításának” vizsgálata egy önkormányzati példán keresztül


Gazdaságelemzés és gazdaságmodellezés szekció

I. helyezett: Fazekas Bence György: A magyar lakáspiaci támogatási rendszer vizsgálata RBC modellezéssel

II. helyezett: Babotán Márk László: Sportközvetítések jogdíjainak szétosztása: Egy játékelméleti megközelítés

III. helyezett: Balázs Ákos: A közlegelők drámája. A közlegelők tragédiájának formalizált modellje és lehetséges megoldásai

III. helyezett: Nagy Richárd: Az időjárás alapú biztosítások és derivatív termékek piaca és potenciális alkalmazása a szórakoztatóiparban


Gazdaságpolitika és makroökonómia szekció

I. helyezett: Zanaty Krisztina: A bérnövekedés inflációs hatásának vizsgálata Magyarországon

II. helyezett: Granát Marcell: A születésszám alakulása és az azt kísérő változások Magyarországon

III. helyezett: Gál István Bence: Az ingatlanpiaci krízisek és a magyarországi lakáspiac vizsgálata


Hazai tőkepiac szekció

I. helyezett: Babotán Márk László, Jakó Fanni: Negyedéves bejelentések hatása a magyar tőzsdén

II. helyezett: Vágó Ákos: Megéri-e likviditást nyújtani a magyar tőkepiacon? – A likviditás nyújtás kereskedési stratégia hozamainak vizsgálata a magyar részvénypiacon

III. helyezett: Muratov-Szabó Kira: Megváltozom, és minden más lesz! (Vagy nem?) – A margin követelmény változásának hatása a piacra és likviditásra

III. helyezett: Simon Péter: Momentum-stratégiák és január-hatás a magyar tőkepiacon


HR és szervezetfejlesztés szekció

I. helyezett: Tajti Anna: A digitális bennszülött (Z) generáció pályaválasztását befolyásoló tényezők

II. helyezett: Böröcz Máté: Döntéstámogatási rendszerek alkalmazása a toborzás-kiválasztás területén

III. helyezett: Pelyhe Valéria: Női- és férfi szerepek a munkahelyen


Információmenedzsment szekció

I. helyezett: Tajti Anna: A digitális felkészültség és szokások, valamint az informatikai pályaválasztás kapcsolata

II. helyezett: Csepregi Dániel: Első Lépés az Automatizált Oktatásfejlesztés Felé

III. helyezett: Illés Dániel, Szász Vince: Mire képes a mesterséges intelligencia a tőzsdei kereskedésben?


International relations section

I. helyezett: Ágoston Csenge Irén: COGNITIVE MAPPING: PREDICTING FOREIGN POLICY DECISIONS?

I. helyezett: Baumgartner Ákos: Hybrid Warfare in Contemporary Conflicts

III. helyezett: Németh Judit: Slow consolidation or the calm before the storm?


Kommunikációelméleti szekció

I. helyezett: Horváth Evelin: Porból lettünk, pixellé leszünk

II. helyezett: Bakondi Flóra: The Role of Context in Art Viewing Behavior

III. helyezett: Magosi Orsolya: Greta Thunberg vs. Severn Cullis-Suzuki: Zöldpróféták a digitális agorán


Közgazdálkodás és közpolitika szekció

I. helyezett: Bánóczi Anna: Szabályozni a szabályozhatatlant? – Piacelméleti megközelítésben az Airbnb budapesti szabályozhatósága

II. helyezett: Tóth Laura Csenge: A fertilitással kapcsolatos tudás a gyermektelen nők körében Magyarországon

II. helyezett: Kovács Evelin: A magyarországi megújuló energiaforrásból származó villamosenergia támogatási rendszerének közpolitikai szemléletű vizsgálata


Közlekedés és mobilitás szekció

I. helyezett: Siket Olivér László: Kényelmi Közlekedés

I. helyezett: Murányi Mátyás Péter, Raptis András Joannis: Budapesti kerékpárosok szállópor expozíciójának mérése

III. helyezett: Deme Gyöngyi: A Z generáció szabadidős utazóként a légi közlekedésben – A COVID-19 rövid távú hatásai a szektorban


Marketing-, média-, designkommunikáció szekció

I. helyezett: Fekete Fanni Krisztina: A felhasználókban rejlő érték – Az IKEA vállalati Facebook-oldalán végbemenő közös értékteremtés nyomában

I. helyezett: Békési Vivien: Az ügymarketing-kampányok mint a fogyasztói társadalmi felelősségvállalás szócsövei

II. helyezett: Tamás Zsanett: „Itt a pénzem, fuss el véle?” – Az eseményszponzoráció márkaértékre gyakorolt hatásának vizsgálata a hazai rendezésű futóversenyek esetében

III. helyezett: Dulai Sára: Valódi, nem kozmetikázott!- A fogyasztók elvárásairól a kozmetikai iparban működő vállalatok CSR kommunikációjával kapcsolatban


Marketingkutatás szekció

I. helyezett: Hegedüs Dóra: Tényleg boldog a Karácsony? Avagy miért stresszesek az emberek a szeretetünnep környékén?

II. helyezett: Jakab Rita: Tükröd leszek, hogy lásd ki vagy

III. helyezett: Kovács Lilla: Kézbe venni a pénzügyeket – A pénzügyi szolgáltatások fogyasztói élményének változása a kevert valóságok hatására – Az OTP HoloBank esete


Marketingstratégia szekció

I. helyezett: Szücs Zoltán: Diamonds and Rust: The destination image of industrial heritage sites as targets of tourism

II. helyezett: Pelsőci Balázs Lajos: Innovatív értékteremtés – Az innováció-elfogadás és az értékteremtés kapcsolatának feltáró elemzése a FinTech innovációk példáján keresztül

III. helyezett: Szekeres János, Túri Noémi: A sikeres social-issue kampány titka


Médiatudományi szekció

I. helyezett: Mezriczky Marcell: Ál/arc – A deepfake és a digitális videómanipuláció

II. helyezett: Kovács Kornél, Szebik Borbála: Magyar hírportálok hiperhivatkozási szokásainak vizsgálata kvantitatív módszerekkel

III. helyezett: Torma Réka: Szextingdilemmák


Nemzetközi pénzügyi piacok szekció

I. helyezett: Kiss Domonkos: Applying time series momentum and moving average indicators in a hybrid ANN and ARX model to forecast cryptocurrency and commodity returns

I. helyezett: Timár Barnabás: A jól menedzselt cégek valóban jobb hozamot biztosítanak? (Faktormodellek a londoni tőzsdén)

III. helyezett: Hegedűs Annamária: Tényleg nem működik Japánban a momentum kereskedési stratégia?


Nemzetközi tanulmányok szekció

I. helyezett: Rákos András Dominik: Klímaaktivizmus: az új közellenség? – Zöld mozgalmak a magyar kormányközeli sajtó szemszögéből

II. helyezett: Papp Lídia: Támogatás a jó szomszédnak? Izrael humanitárius segítségnyújtása szíriai rászorulóknak

III. helyezett: Czárth Luca Kata: A venezuelai válság okozta migráció hatása az ország külkapcsolataira


Pénzügy szekció

I. helyezett: Szentirmai Bàlint: Digitális pénzek hatása a gazdaságra

II. helyezett: Wippelhauser Gergely: Pénzügyi szabályozások a 2008-as válság előtt és után

II. helyezett: Nagy Odett, Vágó Ákos: Banki likviditás, bankcsődök és bankszanálások stochasztikus modellezése


Pénzügyi és vezetői számvitel szekció

I. helyezett: Kiffer Dorina Lilla: A 2017-es IFRS átállást vizsgáló összehasonlítás a magyar tőzsdei cégek körében

II. helyezett: Veres Laura: Mit árul el a goodwill a világgazdaságról? – Az üzleti kombinációk és a goodwill vizsgálata az európai telekommunikációs szektorban

II. helyezett: Menyhért Kristóf: Luca Pacioli élete és munkássága

III. helyezett: Révai Júlia: Lakáspiaci tendenciák az építési vállalkozások beszámolóinak tükrében


Politikatudományi szekció

I. helyezett: Csernák János, Tordai Dániel: A centrális erőtér átalakulása: Országgyűlési szavazások elemzése 2010-2018

II. helyezett: Balázs Ákos: Ideológiák és a racionális választó. A Hotelling-Downs modell továbbfejlesztése

III. helyezett: Plesz Bendegúz: Kormánykoalíciók játékelméleti modellezése és a kormányzati stabilitás összefüggései a V4 országokban


Statisztika és ökonometriai szekció

I. helyezett: Jakó Fannni, Török Borbála Cecília: Az elektromos autók iparágának vizsgálata a Tesla szemszögéből

I. helyezett: Hartvig Áron Dénes: DY spillover index in cointegrated system: a simulation study

II. helyezett: Takács Barnabás: Az Amerikai Profi Kosárlabdabajnokság fizetéseinek vizsgálata

III. helyezett: Heilmann István József: A média hangulatvilágának elemzése, avagy van-e kapcsolat a hírek és makrogazdasági mutatók között?


Stratégiai és nemzetközi menedzsment szekció

I. helyezett: Faragó Teodóra, Fekete Anett: “Nálunk egyetlen egy dolog állandó, a változás”- A digitalizáció okozta változás megélésének vizsgálata egy munkaerő-közvetítő szervezetnél

II. helyezett: Matos Bence, Papik Réka: Kicsi a bors, de erős – Nagyvállalatok és startupok közötti együttműködések vizsgálata stratégiai nézőpontból

II. helyezett: Vései Viktor: Hallgatói élmény a felsőoktatás-menedzsmentben – Hogyan vizsgáljuk a hallgatói szervezeteket?

III. helyezett: Gresó Eszter: A magyar divat lehetőségei a külföldi piacokon – Nemzetközi piacra lépési stratégiák vizsgálata az elérhető-luxus dimenziójában


Szociológia I. szekció

I. helyezett: Csepregi Dóra Fanni, Szebik Borbála: Ki tiltja meg, hogy lakjak, avagy a hajléktalan ellátórendszerből való kitiltásról

II. helyezett: Jakab Laura: Kilátások a hátsó padból – A városi környezet hatása a (halmozottan) hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási aspirációira

III. helyezett: Gelencsér Anna: A gyermekprostitúció áldozatainak integrálása-A Rákospalotai Leánynevelő Intézet lehetőségei


Szociológia II. szekció

I. helyezett: Orbán Éva: „Mi lesz veled, Káli-medence?” – dzsentrifikáció a ’magyar Provence-ban’

II. helyezett: Pajor Luca Sára: A mesterséges intelligencia hatása a fiatalok munkaerőpiaci jövőképére és elvárásaira

III. helyezett: Bátki Benedek, Takács Kolos: A PISA eredmények összehasonlítása a V4 országok esetén

III. helyezett: Orehóczki Zsuzsanna, Szücs Viktória: Vidék vagy város? – Magyar és lengyel oktatási különbségek elemzése a PISA adatok tükrében


Turizmus szekció

I. helyezett: Kovács Dóra: Nekünk MUNKA, másnak ÁLOM! Értelmi fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának lehetőségei és korlátai a vendéglátásban

II. helyezett: Czillahó Krisztina: A fesztiválok napos oldala – Fenntarthatósági szempontok vizsgálata hazai nagyfesztiváljaink esetében

III. helyezett: Bánfi Dorottya: One-touch Away From the Ordinary – The Rise of Mobile Applications Among Hotel Marketing Strategies


Vállalatgazdaságtan szekció

I. helyezett: Légrádi Attila: Hogyan készülhet fel egy magyar bank a fintech start-upok fenyegetése ellen? – Stratégiai esettanulmány a banki üzleti modellről

II. helyezett: Lentner Balázs, Velkey Artúr: Verseny a jövőért! Hogyan hat az iparági verseny élessége a magyar vállalatok jövőorientációjára?

III. helyezett: Pataki János Balázs: “Contract year hatás” az NBA-ben

III. helyezett: Babos András: Az utánpótlás-nevelés, a játékospiaci stratégia és a nemzetközi eredményesség kapcsolata a FK Crvena Zvezda példáján keresztül


Vállalkozás szekció

I. helyezett: Szammer Anett: A rendszeres sportolás befolyásoló szerepe a vállalkozói attitűd kialakulásában: Egy felmérés a BCE GTK alapszakos hallgatói között

II. helyezett: Deme Gábor: Társadalmi vállalkozások indításához és működtetéséhez szükséges kompetenciák

III. helyezett: Horn Péter: Competitiveness of family owned enterprises – Evidence from Hungarian firms


Vállalkozásfejlesztés szekció

I. helyezett: Krasznai Adél: „Hasonló, de mégis más” – A Tresorit nemzetközi marketingkommunikációs tevékenységének vizsgálata a regionális közösségi média felületeken

II. helyezett: Fejes Csongor: Magyarország versenyképességének elemzése a megnyilvánuló komparatív előnyök alapján

III. helyezett: Regős Tamás: A nemzetközi versenyképességre, valamint a reál-fejlettségre ható tényezők komplex vizsgálata


Versenyképesség, ipar 4.0, logisztika szekció

I. helyezett: Bíró János, Gyenes János Márk: Az exportálók versenyképesebbek, vagy a versenyképesebbek exportálnak? – Az exportálás vállalati versenyképességre gyakorolt hatásának elemzése

II. helyezett: Csikós Eszter Lilla: A BESZERZÉSI STRATÉGIÁK KAPCSOLATA A BESZÁLLÍTÓ KIVÁLASZTÁSI KRITÉRIUMOKKAL ÉS KÉPESSÉGEKKEL

III. helyezett: Fejes Balázs Benedek: A vállalati versenyképesség erőforrás-, és driver alapú megközelítésének vizsgálata, az ezek közti összefüggések feltárása


Világgazdasági szekció

I. helyezett: Paulovics Péter: A londoni olimpia rendezésének hatása a lakásárakra

II. helyezett: Hartvig Áron Dénes: Devizaverseny az olajért – Az olaj, a dollár, az euró és a renminbi kapcsolatának spillover elemzése

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.28. - 12:12:24