Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Új szabályozás kell a következő nagy pénzügyi válság elkerüléséért

Ismert amerikai professzor tartott előadást arról, miért nem elég a 2008-as pénzügyi válság után alkotott szabályozás, mik azok az „árnyékbankok” és miért veszélyes az alacsony jegybanki alapkamat.
Budapesti Corvinus Egyetem 
Arthur E. Wilmarth volt a Budapesti Corvinus Egyetem online megrendezett Economania című beszélgetés sorozatának vendége április 20-án. A George Washington Egyetem professzora a 2020-ban megjelent Taming the Megabanks: Why We Need a New Glass-Steagall Act (magyarul: A megabankok megszelídítése: Miért van szükségünk egy új Glass-Steagall-törvényre) című könyv szerzője, és szabályozási szempontból vizsgálta a 2008-as globális pénzügyi válság utóéletét.

Wilmarth professzor előadásában kifejtette, hogy a bankszektor szempontjából párhuzamok figyelhetők meg az 1929-es gazdasági világválság és a 2008-as recesszió kialakulásában. Mindkét esetben az univerzális bankok (akik alapvető banki tevékenységeik mellett árulnak biztosítást, értékpapírt, kínálnak befektetéseket) játszottak központi szerepet a válság kialakulásában, azonban szabályozási szinten egészen más módon kezelték a válságot az 1930-as években. Az Egyesült Államokban a kongresszus meghozta a Glass-Steagall törvényt, amely szétválasztotta a kereskedelmi és befektetési banktevékenységeket.

Az amerikai professzor véleménye szerint a törvény egyfajta tűzfalként működött, amely biztosította a különböző szektorok stabilitását. Ezért fordulhatott elő az, hogy hiába omlott össze 1987 októberében az amerikai tőzsde, a bankszektort ez egyáltalán nem érintette.

A 90-es években azonban kiskapukat nyitottak a törvényben, majd 1999-ben hatályon kívül is helyezték, amivel ismét eljött az univerzális bankok ideje. Elszabadultak a lakáshitelek, olyan adósok is tömegével köthettek a hitelszerződéseket, akik nem rendelkeztek kellő fedezettel, így velük jelentős kockázatot vállaltak a bankok. Ezt a kockázatot csökkentették az olyan kötvénycsomagokkal, mint az elhíresült CDS (Credit Default Swap) és CDO (Collaterilezed Debt), amelyek egy idő után már kockázatos hiteleket tartalmaztak, és habár a piacon volt rájuk kereslet, valójában értéktelenek voltak.

Budapesti Corvinus Egyetem   

Wilmarth szerint ez a spirál nagyon veszélyes, hiszen a bank a profit érdekében minél több hitelt fog előállítani, ami a jelenlegi alulszabályozott keretek között komoly veszélyt hoz magával, miközben az állam az adófizetők pénzét felhasználva jelentős mentőcsomagok segítségével újra és újra megmentik ezeket a pénzintézeteket, hogy utána újra elkezdjék a profitmaximalizálást.

A nagyobb profit a pénzügyi szektorban dolgozók fizetésén és bónusz juttatásain is jól látszódott: Arthur E. Wilmarth szerint a 2000-es évektől meredeken ívelt felfelé a szektorban dolgozók fizetése alkalmazotti és vezetői szinten egyaránt. Példaként hozta az összehasonlítást, mely szerint egy Wall Streeten dolgozó cégvezető 60-szor annyit pénzt keresett, mint a szabályok alkotásáért felelős pénzügyi szakember, amely magával vonta a folyamatot, hogy a képzett pénzügyi szakemberek is ebben a szektorban akartak elhelyezkedni, nem pedig az állami, szabályok alkotásával foglalkozó területen.

Wilmarth szerint új szabályozásra van szükség, mert a pénzügyi válságot követően Amerikában beiktatott Dodd-Frank törvény nem elegendő. Továbbra a korábbi elveken működik a jelenlegi instabil rendszer, amelyben az univerzális bankok és a Wilmarth által csak „árnyékbankoknak” nevezett pénzügyi alapok (hedge fund) és magántőke társaságok (private equity firm) alulszabályozott keretek között, kevés korláttal törekedhetnek a profitszerzésre. A megoldás a korábbi Glass-Steagall törvény lenne, amely korlátozná a jelenlegi szabadságot, de egy biztonságosabb és decentralizáltabb rendszert eredményezne.

A jogász professzor azt is kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben a vállalatok magas szintű eladósodottsága aggasztja leginkább: nagy kérdés számára, mennyire tudják majd fizetni a kölcsönöket a koronavírus járvány lecsengését követően. Szerinte a növekvő infláció is aggasztó, úgy fogalmazott, „a növekvő infláció a hitelek leéértékelésének egyik módja is lehet”. Hosszú távon pedig szerinte nem fenntartható az alacsony jegybanki alapkamat, szerinte így „túl olcsóak” a hitelek, a normális szint legalább 3-4 százalék lenne.
Vágólapra másolva
GEN.:2021.05.12. - 09:04:34