Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Tegye hasznossá magát az állam. Teremtsen értéket! – Mariana Mazzucato kapta az idei Neumann János-díjat

A kollégium diákjai rendhagyó online ceremónián díjazták a közgazdászt, aki bő egyórás előadásában beszélt többek között az állam gazdasági szerepvállalásának és általában a kapitalizmus rendszerének újragondolásáról, Keynes félreértelmezett gondolatairól és arról, miért járna sokkal jobban a gazdaság, ha komolyabban vennénk a klímaváltozást.

Budapesti Corvinus Egyetem 

Az idén 50. születésnapját ünneplő Rajk Szakkollégium neve fogalommá vált az elmúlt fél évszázad alatt. A Chikán Attila vezetésével alakult kollégium számos ismert közgazdászt indított útjára, valamint híres demokratikus elveiről és a hallgatók egyetemen kívüli képzéséről, közösséggé formálásáról. A szakmai viták és beszélgetések fontos alapját adják a Rajk filozófiájának, és az évek alatt két díjat is alapítottak, a Neumann János-díjat és a Herbert Simon-díjat.

Díjazni a vitát

A Neumann János-díjat 1995-ben adták át először, ekkor Harsányi Jánost, a játékelméleti kutatásaiért Nobel-díjjal is jutalmazott közgazdászt díjazták. A díj egyik alapítója, Eső Péter elmondta, hogy miután Harsányi elfogadta a díjat, tudták, hogy „innentől kezdve nem lesz olyan közgazdász, aki ezt elutasítaná”. Azóta 2000 kivételével a szakkollégium diákjai minden évben megválasztanak egy társadalomtudományokra komoly hatást gyakorló kutatót, akinek átadják az elismerést. Korábban többek között Kornai János, Esther Duflo és Alvin E. Roth is megkapta a díjat a hallgatóktól.

Hobot Péter, a Rajk Kollégium diák közösségének vezetője elmondta, hogy minden évben olyan kutatónak ítélik oda a díjat, aki nemcsak kiemelkedő akadémiai pályafutást tudhat maga mögött, hanem elméletei és munkája inspirálja és konstruktív vitára készteti a kollégium közösségét.

Újragondolni a világot

Mariana Mazzucato megállapításai pedig nagyon könnyen indítanak el vitákat. Magyarul is megjelent a Kapitalizmus újratervezése című könyvben, melynek társszerkesztője volt világhírű kutatók elemzik, miként vezettek szakpolitikai kudarcokhoz olyan intézkedések, amelyek az utóbbi 10-15 év ortodox közgazdaságtanán alapultak. De ő volt az a közgazdász, aki megelégelte az elmúlt időszak IT őrületét, és elkezdte kutatni, hogy a szupersztár techcégek (pl. Apple, Tesla, Space-X) vagy állami kölcsönből tudtak talpon maradni, vagy közpénzből finanszírozott kutatásnak köszönhetik a technológiát, amiből előállították világszerte népszerű termékeiket. Ehhez képest az utóbbi években nem kutatásba forgatták vissza a profitot, hanem részvényeket vásárolnak, amivel saját értéküket srófolták fel.

Ha az előadás címe (Rethinking the State – magyarul: Újragondolni az államot) nem jelöli ki egyértelműen, hogy szókimondó másfél órára kell számítanunk, effelől már semmi kétségünk nem lehet amikor elhangzik a bevezető után, hogy a fenntartható gazdaság érdekében az állami szerepvállalással együtt a kapitalizmus alapjait is érdemes lenne újragondolnunk.

Mazzucato szerint a világ számára a célok világosak: a 2015-ben ENSZ-tagállamok által elfogadott és 2030-ig teljesítendő Fenntartható Fejlődési Célok, a Green New Deal, illetve az Európai Unió – még kidolgozás alatt álló – koronavírus járványból történő talpraállási terve mind nagyon ambiciózus célokat jelölnek ki, de egy kulcsfontosságú tényező egyelőre nem látszik: a megfelelő gazdasági stratégia.

Első lépésként újra kell gondolni az állam és a piaci gazdasági szereplők kapcsolatát, mert szerinte sem Adam Smith, sem John M. Keynes nem azt értette szabad piac alatt, hogy az állam semmilyen szinten nem avatkozik be a folyamatokba. Adam Smith híres szabad piacról szóló elméletét idézve megjegyzi, hogy addig a pontig kell biztosítani a piac működését, amíg ott valóban verseny történik. Onnantól kezdve, hogy egy szereplő monopol helyzetét kihasználva profitot halmoz fel a többiek kárára, már értéktől fosztja meg a piacot.

Az érték (value) és a cél (purpose) két központi fogalom a Mazzucatónál, és alapvetően ezeket tartja az állam fő feladatának: megőrizni az értéket és kijelölni a megfelelő célokat, majd a piacot is ezen célok felé irányítani.

Az állam a türelmes befektető

Itt válik fontossá Keynes egyik 1926-os mondata, mely szerint az állam feladata, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek éppen nem történnek a piacon. Mazzucato szerint ennek mindössze annyi a közismert értelmezése, hogy az állam költsön akkor, amikor az embereknek nincs erre pénzük. (Többek között ez segítette át a világot az 1929-es világgazdasági válságon.) Azonban ez csak a felületes értelmezés a közgazdász szerint: ő azt mondja, hogy az államnak proaktívan kell gondolkodnia, és befektetésekkel terelni a piacot abba az irányba, hogy a szereplők értéket állítsanak elő.

Gondolatának alátámasztására egy tavaly a New York Times-ban megjelent cikket is felhozott példaként, mely szerint olyan top cégek vezetői, mint az Apple, az Amazon, a JP Morgan közösen kijelentették, hogy nem lehet tovább a rövidtávú profitot szem előtt tartani, helyette át kell gondolni, miként képesek hosszú távon értéket teremteni össztársadalmi szinten. Mazzucato szerint erről régóta sok szó esik, mégis kevés konkrétum történt, ezért látja időszerűnek a beavatkozást a kormányok részéről.

Mazzucato 2013-as The Entrepreneurial State című könyvében írt arról, hogy mik lehetnek az állam lehetőségei, egyben kötelességei. Szerinte ha az állam csak őrködik a piac felett, és a „kisebb” hibákat orvosolja, nem jutunk közelebb az ambiciózus célokhoz. Példaként azokat a tudományos kutatásokat említi, amelyeknek köszönhetően ma internetezhetünk, vagy azokat a fejlesztéseket akár az amerikai hadsereg, akár a DARPA (az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege – a szerk.) részéről, amelyek nélkül sosem készült volna el az iPhone. A kutatások mind állami befektetések voltak. A közgazdász azt is hangsúlyozta, hogy az államnak türelmes befektetőként hosszú távon kell gondolkodnia, és semmiképpen nem szabad a gyors megtérülésben gondolkodnia.

Mentsük meg a Földet

A 60-as évek végén sokan Amerikában a holdraszállást célként kijelölő állami projektet költekezőnek tartották, de Mazzucato szerint pontosan ilyen ambiciózus célokat kell kijelölni. Igaz, hogy sok befektetést igényelt elrepülni, leszállni és kitűzni egy zászlót egy másik bolygón, de elérte, hogy az állam működjön együtt olyan piaci szereplőkkel, mint a Honeywell, a General Electric vagy a Motorola.

Manapság nem másik égitestet szeretne meghódítani az emberiség, hanem a sajátját megmenteni, így például a klímaváltozás elleni küzdelemben érdemes célokat kijelölni, mint 2030-ig száz karbonsemleges várost fenntartani, vagy elérni, hogy ne kerüljön műanyag hulladék az óceánokba. Ezek eléréséhez számos részprojektben számos különböző állami és piaci szereplőnek kell együttműködnie.

Mazzucato véleménye szerint ahhoz, hogy ez a fordulat megtörténjen szükség van arra is, hogy a piaci szereplők és a társadalom közös nevezőre jusson abban, hogy mit nevez értéknek, és elfogadja mindegyik fél, hogy az értéket együtt, közösségként teremtik.

A nagy értékvita

Ehhez képest a közgazdász azt mondja, hogy manapság túlságosan individualizáltan gondolkodunk az értékteremtésről, és magát az értéket hajlamosak vagyunk összekeverni a produktivitással, az árral, a bevétellel, illetve a profittal. Ezért maradt különösebb felháborodás nélkül a Goldman Sachs vezérigazgatójának az a mondata 2009-ben, hogy az általa vezetett bank alkalmazottai ott vannak a világ legproduktívabb emberei között. Ezzel pedig csak annyi a probléma, hogy a bank túlélését 2008-ban az amerikai állam biztosította egy tetemes mentőcsomaggal – az amerikai adófizetők pénzéből.

Felveti azt a problémát is, hogy a gyógyszeripar árazásában nem jelenik meg az a rengeteg kutatás, ami nem közvetlenül kapcsolódik egy gyógyszer előállításához, mégis megalapozza és elősegíti a folyamatot. Ezeket a kutatásokért pedig általában közpénzből fizeti az állam, vagyis az adófizető ugyanúgy hozzájárult a végső termék (vagy érték?) elkészüléséhez, mint a gyógyszeripari cég. A profitot mégis a nagyvállalat könyveli el év végén, ilyen értelemben pedig a fogyasztó duplán fizet a gyógyszeréért.

A jövő záloga: kooperáció

Mazzucato a megoldást egy elméleti fordulatban látja, amely hatással van az állam gyakorlati szerepvállalására is. Ahelyett, hogy az állam rögzítené és stabilizálná a piacot, inkább a vállalkozói szférával történő kooperáció során alakítania kellene, valamint el kellene ismernie, hogy az ismeretlen és új helyzetek ugyan bizonytalanságot hoznak, de ebből lehet a legtöbbet tanulni. Így a biztos helyett inkább érdemes a kockázatos felé fordulni, merni hibázni és haladni a stratégiai célok felé.

Pozitív példaként említette Barcelona példáját, ahol a város nyitott az IT-szektor felé, és olyan megoldásokon kezdtek el gondolkozni, hogyan lehet és előnyt kovácsolni a városlakók által generált hatalmas adattömegekből, és valahogy visszaforgatni a tudást a közösség felé.

Előadását a koronavírus járvánnyal kialakult helyzettel zárta, hiszen az ENSZ „Építsük újjá jobban” („Building back better”) programja mostanában sokszor előkerül szlogenként, és ez egyáltalán nem véletlen, hiszen több területen is látszik, hogyan próbálnak a kormányok intézkedésekkel hatni a piaci szereplőkre. Franciaországban azzal a feltétellel vehettek igénybe a cégek állami segítséget, ha csökkentették a karbon kibocsátásukat, Skóciában pedig nem részesülhettek kormányzati a mentőcsomagból, ha a székhelyük valamelyik adóparadicsomba volt bejelentve.

Az előadást követő egyik kérdés is a járványhelyzetre vonatkozott: vajon a COVID-19 utáni helyreállítás során hasonlóan aktív állami szerepvállalásra kell számítani, mint a világháborúkat követően? Mazzucato szerint leginkább a II. világháború utáni és a nagy gazdasági világválságokkal lehet összehasonlítani a jelenlegi helyzetet, és érdemes tanulni a korábban elkövetett hibákból. A gazdasági válságot követően hiába került sok pénz a rendszerbe, ezek maradtak a pénzügyi szektornál, az alapvető problémákat nem sikerült velük megoldani. Véleménye szerint arra kell törekednünk, hogy strukturálisan erősítsük meg a rendszert, elsősorban az egészségügyet, és minél több lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az állami és a versenyszféra együttműködve oldja meg a felmerülő problémákat.   
Vágólapra másolva