Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Tájékoztató fórum a Budai Campuson

Kiállás az egyetem egysége mellett

A Budapesti Corvinus Egyetem a Budai Campusán óriási érdeklődés mellett kora délután tájékoztató fórumot tartott, amelyen az Egyetem vezetői, dékánjai és a Hallgatói Önkormányzat elnöke egybehangzóan kiálltak az Egyetem egysége mellett.

A dékáni beszédek középpontjában a budai oktatási és kutatási tevékenységek hosszú múltra visszatekintő és a jövő szempontjából felbecsülhetetlen értékei álltak. Hangsúlyozták, hogy mindezek megőrzésére kizárólag a Budai Arborétum területén és a BCE szervezeti keretei között van reális esély.

A rendezvény demonstrálta, hogy az Egyetemi Polgárok készek mindent megtenni az intézményükért. A beszédeket követően a kérdések elsősorban a hírek megalapozottságát firtatták, melyre az Egyetem vezetése válaszában megerősítette, hogy nincs semmilyen konkrét információ birtokában az esetleges átalakítási koncepcióról. Továbbá, bízik abban, hogy a közeljövőben meginduló tárgyalások során véleményét kifejtve, érvekkel tudja alátámasztani meggyőződését az egyetemi egység tudományos-szakmai erejéről. Az esemény sajtótájékoztatóval zárult.

Budai Campus, fórum, Corvinus

 

 

(Fotók: Horváth Máté / Corvinus Hallgatói Médiaközpont)

Vágólapra másolva
GEN.:2021.07.27. - 22:54:28