Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Szociológusnak indult, ma nemzetközi csapatával tízezer embert látogat

Egy sikeres karrierutat mutatunk be, amely az egyetemi karrierirodából indult, két alapszakon át vezetett, és terv szerint az épülő MOL campus egyik patinás irodájában fog révbe érni. Milyen lehetőségei vannak egy szociológia szakos hallgatónak a Corvinuson és utána a nagyvilágban? Mi az a plusz, amit az egyetem nyújt a sikerek eléréséhez? És mi kell ahhoz, hogy valaki Magyarország egyik legnagyobb vállalatánál HR-vezető legyen? Soós Anna Kingával, a MOL csoportszintű IBS HR-vezetőjével beszélgettünk.
Szociológia cikk 
Tíz éve végeztél a Corvinuson. Azóta sok minden változott, de mégsem beláthatatlan az elmúlt időszak. Mi az, ami megmaradt az egyetemről, és a mai napig segíti a munkádat?

Szociológia szakon végeztem a Corvinuson, még az ötéves osztatlan képzés utolsó évfolyamaként. Ezután a Kommunikáció- és médiatudomány szakot is elvégeztem, de inkább kiegészítésként. Szervezetszociológia szakirányra mentem, és már ott belekóstoltam a HR-be, ennek eredménye a mostani vezetői pozícióm is.

A szakon humán témákat tanultunk, amik mégis tényeken alapultak, és egy olyan szemléletmódot kaptunk, melynek segítségével tényszerűen tudunk kezelni nem annyira egzakt kérdésköröket is. Számomra ez kifejezetten előnyös volt, hiszen alapvetően humán témák iránt érdeklődtem, de nem tudok elvonatkoztatni a tényadatoktól sem.

A Corvinus képzése olyan szempontból nagyon jó volt, hogy diverz tudást biztosított, és számos soft skillt is fejleszt. Hálózatkutatással is foglalkoztam a szervezetszociológián belül. Kiemelten érdekelt, hogy milyen hatással lehetnek a formális és informális kapcsolati hálók a szervezet teljesítményére.


Az egyetemen nem csak tanulással töltötted az idődet. Mi foglalkoztatott még?

Az első hónaptól kezdve elkezdtem dolgozni az egyetemi karrierirodában, és nagyon sok plusz lehetőséget kaptam. Ott is olyan témák kerültek elő, amik érdekeltek: például karriertanácsadás és önéletrajzírás. Nagyon jó gyakorlati tapasztalatot adott ez a munka, és elkezdhettem kiépíteni a kapcsolati hálómat is, melynek később nagy hasznát vettem.

Emellett nagyon fontosnak tartom a karrieremben, hogy az Erasmus program keretében külföldi részképzésen vehettem részt, ami már csak a nyelvtudás szempontjából is nagy előnyt jelent, nem beszélve az önállóságról és a magabiztosságról, amelyet szintén megad. Még diploma előtt felvettek gyakornoknak egy recruitement céghez, és a szakdolgozatomat is ebben a témában írtam. Interjúkkal, kiválasztással és felvételi folyamatokkal foglalkoztam.

A szakdolgozat, amit az ember akkoriban nagy nehézségként fog fel, igazából egy kifejezetten hasznos anyag lesz, amit sokáig használtam a karrierem során.

Ahogy lediplomáztam, fel is ajánlottak egy főállású pozíciót az akkori munkahelyemen, amit elfogadtam és recruitementtel kezdtem el teljes munkaidőben foglalkozni. Egészen 2014-ig maradtam. Éppen ezzel a céggel dolgoztunk egy MOL-os projekten. A belsős kiválasztást támogattuk egy nagy átalakítás kapcsán, és nagyon jó együttműködés alakult ki a MOL részéről a projektben részvevők közt és köztem. Ennek köszönhetően a projekt végeztével megkerestek, hogy nem szeretnék-e csatlakozni a csapatukhoz. Természetesen igent mondtam a lehetőségre. Jelenleg HR Partnering területen dolgozom, ahol a ranglétrát végig járva most már csoportszintű vezető vagyok. Először a nemzetközi mobilitási terültet támogattam, majd HR partnerként folytattam, aztán jött egy csapatkoordinátori pozíció, most pedig csoportszinten dolgozom HR Partnering vezetőként.

Írta: Brándisz Ádám
Vágólapra másolva
GEN.:2021.05.12. - 09:07:47