Ugrás a fő tartalomra
Vissza a hírekhez

Átadták a Corvinus Egyetem 2021. évi kitüntetéseit

2021-11-29 12:08:18

November 25-én rendezték meg a Corvinus hagyományos kitüntetésátadó ünnepségét.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

November 25-én rendezték meg a Corvinus hagyományos kitüntetésátadó ünnepségét, ahol az Egyetem legkiválóbb, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó munkatársait köszöntötték a Budapesti Corvinus Egyetem Aranyérme, az Egyetemért Emlékérem, valamint az Egyetemi Kitüntető Okleveleket átadásával. Ezen alkalommal gratuláltak a vezetők az adott évben a Szenátus által adományozott egyetemi címek birtokosainak is. 

Takáts Előd rektor beszédében elmondta, hogy a díjazottak listáját látva lepergett előtte az elmúlt 30 év története, mert egyfelől köztük szerepeltek azok az oktatók, akik egyetemi tanulmányai alatt rá is nagy hatást gyakoroltak, másfelől rávilágítanak az Egyetem folyamatosan épülő hagyományaira. Felidézte, hogy nemrégiben találkozott az Egyetem korábbi rektoraival, ahol kiderült, mindannyiukat hasonló gondolatok és kihívások vezérelték, például hogyan fokozzák, erősítsék a kutatási tevékenységet, miként illesszék be a kutatási eredményeket az oktatásba. Hangsúlyozta, a hagyományok megtartásához és folytatásához szükség van a jó és mindig jobb teljesítményre, évről évre, generációról generációra. A most kitüntetett oktató-kutató kollégák ezt a küzdelmet generációról generációra, évről évre, óráról órára, tantárgyról tantárgyra meg is vívták. 

Domahidi Ákos kancellár köszöntőjében kiemelte, az Egyetem életében, egy szervezet működésében szükség van olyan pillanatokra, amikor megállunk és köszönetet mondunk azoknak, akik nagy terhet visznek a hátukon. A megújulási intenzív munkát, sok erőfeszítést kíván, és még messze nem hagyhattuk magunk mögött a pandémia okozta nehézségeket a világban. A kancellár hangsúlyozta, hogy a kiváló oktatási-kutatási tevékenység mögött mindig kell egy támogató háttér, egy szolgáltató szervezet, amely ezt a munkát segíteni tudja. Fontos, hogy ezen a napon azokat a kollégákat is ünnepeljük, akik ezt a területet erősítik, és szimbolikus értéke van, hogy mindezt egy esemény keretében tesszük.  Hangsúlyozta, az egyéni díjakon keresztül a köszönet a közösségnek is szól.  

A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM SZENÁTUSA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT EGYETEMI CÍMEK 2021-BEN 

Címzetes egyetemi tanár  

Simon Judit 

Simon Judit nemzetközileg elismert egészségügyi közgazdász. 2015 óta szoros tudományos együttműködést folytat a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaság- és Közpolitika Intézet Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszékével közös konferenciák, meghívott előadások, közös tudományos projektek és publikációk formájában. Professzor asszony a Bécsi Orvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára és Népegészségtani Doktori Programjának igazgatója, az Oxfordi Egyetem vendégprofesszora, illetve 2016-tól ő vezeti a Ludwig Boltzmann Applied Diagnostics Intézet Egészséggazdaságtani Részlegét is. 

Címzetes egyetemi docens  

Magyari József 

Magyari József 2000-től több mint egy évtizedig a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének óraadó tanára, Felszámoló és Vagyonfelügyelő szakon oktatta a Reorganizáció és fizetésképtelenségi menedzsment tantárgyat. Jelenleg több mint három éve elkötelezett oktatója a Vezetés és Szervezés Tanszék több tantárgyának. Közgazdász, PhD és MBA fokozattal, emellett komoly oktatási tapasztalattal rendelkezik A nagyon pozitív hallgatói visszajelzései mellett József sikeres felsővezető, vezetői tapasztalatait is becsatornázza az oktatásba. Jelenleg a  NC Consulting Pénzügyi és Üzleti Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. 

Egyetemi magántanár  

Csekő Imre 

Csekő Imre 1981 óta Egyetemünk tagja. Ezen idő alatt meghatározó szerepet játszott a Matematikai közgazdaságtan tanszék szakmai munkájában. Hosszú éveken keresztül oktatott mikroökonómiát, általános egyensúlyelméletet a közgazdasági doktori programban. A gazdaságmatematika és pénzügyi elemzés alapképzési majd osztatlan képzési tantervű szak vezetőjeként meghatározó szerepe volt a program sikerében, a matematika, a pénzügy és közgazdaságtani tárgyak közötti egyensúly, harmónia megvalósításában. 40 éves oktatói munkássága alatt számos kitüntetésben részesült: az Egyetemért Emlékérem, az Év Oktatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Aranyérme birtokosa. Kiemelkedő pedagógiai képességeit, magas színvonalú óráit hallgatói mellett kollégái is mindig elismerték. Imre nyugdíjba vonulása után is az Intézet aktív tagja. 

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM ARANYÉRME  

Ezt a kitüntetést azon egyetemi kollégáknak adományozza a Szenátus, akik eredményes vezetői vagy vezetői voltak az Egyetemnek, vagy hosszabb ideje kiemelkedő oktató és tudományos tevékenységet folytatnak/folytattak. 

Bauer András  

a marketing oktatás fejlesztéséért és az Egyetem nemzetközi hírnevének erősítéséért tett erőfeszítéseiért. 

Bauer András úttörő szerepet játszott a marketing ismeretek hazai elterjesztésében. Berács Józseffel közösen írt Marketing című könyve évtizedek óta alapműként használt a hazai marketing felsőoktatásban Több mint 10 éves tanszékvezetői és szakfelelősi munkája mellett 14 doktori hallgatót segített végig a fokozatig, így az utánpótlás-nevelésben is jelentős részt vállalt.  

Czinderi Gábor  

több mint két évtizedes vezetői munkájáért az épített és IT infrastruktúra működtetése, valamint a szolgáltatási területek digitalizációja területén. 

Czinderi Gábor, a korábbi Infrastrukturális Szolgáltatások egykori vezetője, 2000 elején csatlakozott az Egyetemhez. Felelősségi körébe tartoztak az Egyetem épített infrastruktúrájának fejlesztésével és felújításával kapcsolatos feladatok, később ez kibővült az IT infrastruktúra fenntartásával, a beszerzési ügyekkel, valamint a campusok felügyeletével. Gábor az utóbbi időszakban aktívan részt vett az Egyetem átalakítási, szervezetfejlesztési projektjeiben is, és sikeresen irányította a kancellária szolgáltatási területeinek digitalizációs folyamatát. 

Csicsmann László  

az Egyetem nemzetköziesedése és akadémiai műhelyeinek építésében tett kiemelkedő vezetői teljesítményéért. 

Csicsmann László a kétezres évek elejétől aktív és elkötelezett munkatársa az Egyetemnek, 2009-től különböző vezetői posztokban segítette az akadémiai terület fejlődését. Rektorhelyettesként, korábban dékánként jelentősen szerepet vállalt az oktatás nemzetköziesedésében, az irányítása alá tartozó műhelyek kibontakozásában. Meghatározó szerepe volt a 2015-2021 között az Egyetem és az MNB közötti együttműködés sikereiben. Nevéhez fűződik a Corvinus akadémiai életpályamodell megalapozása és elindítása. 

Tallos Péter  

eredményes kutató-matematikusi tevékenységéért, a közgazdászspecifikus matematika oktatásában végzett, közel két évtizedes vezetői munkájáért. 

Tallos Péter 1976 óta a Corvinus, illetve jogelődjeinek oktatója, kutatója. 19 éven át a Matematika Tanszék vezetője, két éven át a megalakuló Matematikai és Statisztikai Modellezési Intézet igazgatója és másfél éven át a Közgazdaságtudományi Kar dékánhelyettese volt. Ezen idő alatt több átszervezési folyamatban – például a Bolognai képzésre való átállásban – vett aktívan részt. Tanszékvezetőként maximálisan támogatta a munkatársak szakmai fejlődését és szabad légkörben biztosította az autonómiájukat. Kiváló oktató, több hallgatói elismerésben is részesült, tananyagfejlesztési eredményei kiemelkedőek.  

Virág Miklós  

példamutató elkötelezettségéért és munkabírásáért, az Egyetem közösségéért végzett áldozatos vezetői és közéleti munkájáért. 

Miklós közel 40 éve dolgozik az Egyetemen, nagyrészt különböző vezetői pozíciókban. Tanszékvezetőként, dékánhelyettesként majd dékánként, a Vállalkozásfejlesztési Intézet igazgatójaként, Kari Tanács tagként, a Szenátus tagjaként és a Doktori Iskola tanácsának tagjaként rengeteget tett az Egyetem fejlesztéséért. Szorgalma, kitartása, munkabírása és jó természete okán mindig is az egyetem megbecsült polgárai közé tartozott, akire munkatársai, hallgatói példaképként tekinthetnek.  

EGYETEMÉRT EMLÉKÉREM 

Ezt a kitüntetést azoknak az egyetemi kollégáknak (vagy Egyetemen kívüli személyeknek) adományozza a Szenátus, akik kiemelkedő szerepet játszottak az Corvinus hírnevének öregbítésében, tekintélyének növelésében. 

Deutsch Nikolett  

példamutató elkötelezettségéért és munkabírásáért, az Egyetem közösségéért végzett áldozatos munkájáért. 

Deutsch Nikolett a Vállalkozásfejlesztési mesterszak motorja, szakfelelősként elképesztő energiával és odaadással működteti a szakot; óraadóként a hallgatók egyik kedvence. A Vállalkozásfejlesztés mesterszak megújítása kapcsán kimeríthetetlen energiával és lelkesedéssel vett részt a szak átvilágításában és átalakításában. Mindemellett komoly érdemei vannak a Kutatási és Innovációs menedzser posztgraduális szak létrehozásában és működtetésében.  

Gál Judit  

kiemelkedő szakmai felkészültségéért, valamint Egyetemünk hírnevének öregbítéséért végezett és a hallgatók körében népszerűségnek örvendő oktatói tevékenységéért.  

Gál Judit a hazai társasági- és cégjog meghatározó alakja, az Egyetemünkhöz kötődő ún. „Sárközy-iskola” tagja. Évtizedeken keresztül öregbítette oktatóként Egyetemünk hírnevét. A magyar joganyag fejlesztésében bíróként és kodifikációs szakemberként, a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetőjeként, valamint a Cégbírák és Gazdasági Bírák Országos Egyesülete elnökeként elévülhetetlen érdemeket szerzett. A hallgatók által rendkívül kedvelt, kiválóan felkészült oktató és kutató.  

Gelei András  

iskolateremtő munkásságáért, a szakmaiság iránti elkötelezettségéért, valamint az Egyetem közösségéért végzett áldozatos munkájáért. 

Gelei András 1993 óta egyetemünk oktatója és kutatója, a Vezetés és szervezés mesterszak egyik meghatározó tanára, az Emberi Erőforrás- és Szervezetfejlesztés szakirány szakmai vezetője. Munkássága szervezetfejlesztéssel foglalkozó közgazdász-generációk számára adott útbaigazítást és inspirációt, amelyet a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága – amelynek jelenleg társelnöke – szakmai díjával is elismert.  

Gelei Andrea  

a logisztika és ellátásilánc-menedzsment tématerületek gondozásában végzett munkájáért.  

Gelei Andrea hosszú ideje kiemelkedő szerepet játszik a logisztikai és ellátásilánc-menedzsment tématerületek gondozásában. Újítókészségét kiválóan tükrözi, hogy szakfelelősként korábban mesterszakot vitt és ma posztgraduális programokat gondoz. Jelenleg alapszakon vezeti egy specializáció fejlesztését. Az általa koordinált Logisztika mentorprogram az egyetem jelenlegi és alumni hallgatóit köti össze. Szerepet vállal az MTA Logisztikai Osztályközi Állandó Bizottságában, elnökségi tagja a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságnak. 

Habis Helga 

a mesterszakok megújításában végzett áldozatos munkájáért. 

Habis Helga dékáni vezetése alatt indult el a mesterszakok megújítása és idén már második événél jár a közgazdasági elemző mesterszak első megújított gárdája. A mesterszakon folyó oktatás az egyszerre alacsony számú, azonban jelentős elmélyülést, otthoni tanulást igénylő oktatási formára épül – ennek az új szemléletnek a bevezetése Helga nélkül nem történhetett volna meg. A folyamat ugyan még nem ért véget, azonban egyértelműen előremutató a korábbi, munka melletti tanulásra optimalizált mesterszakos kultúrához képest. 

Juhász Péter  

kiemelkedő oktatói és tananyagfejlesztői tevékenységéért, példamutató munkabírásáért. 

Juhász Péter kutatási és oktatási tevékenysége is kiemelkedő: nevéhez fűződik a CFA partnership kialakítása, évek óta készít fel hallgatókat CFA versenyekre, angol nyelvű tárgyakat fejleszt és gondozza a Vállalatértékelés tárgycsoportot. Mindig aktívan kiveszi a részét a tanszéki feladatokból, a közösség értékes tagja. Munkáját nagyfokú lelkesedéssel, felelősségtudattal és magas szakmai színvonalon végzi. Egy magyar és négy olyan angol nyelvű új tantárgyat hozott létre, amelyeknek csak részben vagy egyáltalán nem volt magyar előzménye.  

Kolos Krisztina Ágnes  

az Egyetemen végzett munkája során mutatott konstruktív és megoldásfókuszú hozzáállásáért, mindig közösségben gondolkodó szellemiségéért.  

Kolos Krisztina azon típusú oktató-kutató kollégák egyik kiváló példája, akik nemcsak saját feladatkörüket végzik el kellő gondossággal, hanem fontosnak tartják a közösség építését is. Krisztina programfelelősi megbízatásán és tanszékvezetői munkáján túl még fontosabbak konzisztensen képviselt értékei, melyekkel pozitív, közösségi és konstruktív szellemiséget teremt a kollégák körében, és előremutató javaslataival mindig tovább lendíti az esetlegesen megakadó folyamatokat.   

Toarniczky Andrea  

elkötelezettségéért, kezdeményezőkészségéért és munkabírásáért, valamint az Egyetem közösségéért végzett áldozatos munkájáért. 

Toarniczky Andrea 2003 óta egyetemünk oktatója és kutatója, a Vezetés és szervezés mesterszakán az Emberi Erőforrás-, és Szervezetfejlesztés szakirány egyik meghatározó tanára, az Executive MBA program szakmai vezetője. Mindkét program szakmai megújulásában kiemelkedő szerepe van. Az egyetemi közéletben is aktív, a Science Shop egyik alapító tagjaként a közelmúltban több nemzetközi konferencia szervezésében is tevékeny részt vállalt, kutatóként szintén aktív a nemzetközi akadémiai életben. 

Vidovics-Dancs Ágnes  

példamutató munkabírásáért, oktatási, oktatásszervezési és kutatási tevékenységéért. 

Vidovics-Dancs Ágnes évek óta kiemelkedő oktatói, oktatásszervezési és nemzetközi konferenciaszervezési feladatokat lát el, mindeközben aktív a kutatási és nemzetközi publikációs tevékenysége. Kiemelkedő tananyag-fejlesztő munkássága, figyelemreméltó Halvel eredményekkel rendelkezik. Ágnes a Gazdaság és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzés szakfelelőse.  Rendkívüli teherbírásán túl kollégái és hallgatók is mindig számíthatnak figyelmére, támogatására. 

EGYETEMI KITÜNTETŐ OKLEVELEK  

Kitüntető Oklevelet azon kollégáink érdemelnek ki, akik kiemelkedő munkájukkal segítették az Egyetem céljainak elérését. 

Abai Melinda  

a HR szolgáltatások területén végzett szakszerű munkájáért, az új HR szervezet és az ügyfélközpontú HR szolgáltatások kialakításában való részvételéért. 

Abai Melinda munkaügyi szakértelméről és segítőkész hozzáállásáról már sok kolléga szerezhetett az elmúlt több mint 10 évben személyes tapasztalatot. Korábban a Bér és Munkaügyön dolgozott, majd idén áprilistól HR generalistaként csatlakozott a HR csapatához. Tudása és sokoldalú egyetemi tapasztalata elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az újjáalakuló HR szervezet szolgáltatásai elinduljanak tavasszal. Melinda aktívan, sok ötlettel járult hozzá ahhoz, hogy a HR folyamatok egyszerűbbé, a szolgáltatások gördülékenyebbé és valóban ügyfélközpontúvá váljanak. 

Domján Andrea Éva  

kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkájáért, továbbá az egyetemi feladatok iránti példamutató elkötelezettségéért. 

Andrea az Idegennyelvű Oktató- és Kutatóközpont angol-francia szakos nyelvtanára, aki a közgazdasági és a nemzetközi kapcsolatok szaknyelvet kiemelkedően magas színvonalon tanítja. A Corvinus Nyelvvizsgaközpontban a nemzetközi kapcsolatok angol szaknyelv felelőse. Szakmai felkészültsége példaértékű elhivatottsággal, pedagógiai elkötelezettséggel párosul, amit a hallgatói értékelések rendre visszaigazolnak. A kötelezőn messze túlmutató mértékben vállal hallgatóknak egyéni fejlesztést, de hozzájárulása az oktató és a dolgozó kollégák angol nyelvi kompetenciáinak fejlesztéséhez szintén kiemelkedő.  

Ember László  

kiemelkedő szorgalmáért, szakértelmét és folyamatos áldozatos munkájáért. 

Ember László központi PC felügyeleti referens. Kiemelkedő szorgalma és segítőkészsége példaértékű, nagyszerű munkát végez az Informatika új kollégáinak betanításával. Az épületfelújítások, infrastrukturális felújítások alatt évek óta jelentős segítséget nyújt. Szeret újítani, lendületes, innovatív résztvevője a különböző projekteknek. Kiemelkedő munkát végzett a Corvinus hibrid termeinek kialakítása során. 

Farkas Gábor  

példamutató hozzáállásáért, szorgalmáért és szakmai tudásáért, áldozatos munkájáért. 

Farkas Gábor hálózatüzemeltetési szakértő. Munkájában, önmagával szemben maximalista, folyamatosan, magas színvonalon teljesít. Segítőkészen, proaktívan látja el feladatait, pozitív visszajelzések érkeznek róla minden területről. Nyitott az újításokra, keresi is azokat. Az épületfelújítások során rendre, sokszor munkaidőn túl is nélkülözhetetlen segítséget nyújt.  

Fekete Erika  

az Egyetem által elnyert pályázatok pénzügyi megvalósítása, valamint azok elszámolása során végzett kiemelkedően eredményes munkájáért. 

Fekete Erika 2001 óta dolgozik az Egyetem Pályázati Pénzügyi Irodáján. Munkájában alapos, megbízható, mindig a maximumra törekszik. Ösztönzik a kihívást jelentő és új megoldásokat rejtő feladatok, melyeket töretlen lelkesedéssel old meg.  
A projektek megvalósítása során kiemelkedő lelkiismeretességgel és szakmai odafigyeléssel nyújt pénzügyi és adminisztratív támogatást a közreműködőknek. Munkáját önállóan, pontosan, felelősségteljesen végzi, így segítve a tanszékeken dolgozó adminisztratív feladatot ellátó munkatársak, valamint a projektvezetők, projektmenedzserek munkáját.   

Fodor Szabina Eszter  

kiemelkedő oktatási és kutatási munkájáért. 

Fodor Szabina az Informatikai Intézet Számítástudományi tanszékének vezetője 2020 óta. 1994 óta dolgozik az Egyetemen, 2007 óta egyetemi docens. Oktatási és kutatási tevékenysége egyaránt kiemelkedő, hallgatói értékelése évről évre a legjobbak között van. Oktatásfejlesztési és megújítási munkája jelentős, az informatikai képzés korszerűsítésének meghatározó alakja. Publikációs teljesítménye kimagasló, tudománymetriai indexei alapján az egyetem legkiválóbb kutatói közé tartozik.   

Kiss Csaba  

elkötelezettségéért és munkabírásáért, az oktatás megújítása terén és az Egyetem közösségéért végzett áldozatos munkájáért. 

Kiss Csaba 2006 óta Egyetemünk oktatója és kutatója, a Gazdálkodás és Menedzsment alapszak egyik meghatározó tanára, a Humánerőforrás fejlesztés specializáció szakmai vezetője – ezeken a programokon a jelenlegi megújulási folyamat egyik motorja. Az elmúlt évtizedekben emberierőforrás-menedzsmenttel foglalkozó hallgatók százait látta el szakmai útravalókkal, amit ők kiemelkedő HalVel értékelésekkel viszonoztak. Csaba mindemellett intézeti munkatársait is aktívan támogatja oktatás-, és kutatásmódszertani kérdésekben. 

Kosztolányiné Kovács Viktória  

a hallgatókkal szemben mutatott odafigyelését, segítőkészségét, valamint a tanulmányi ügyekkel foglalkozó terület közösségéért végzett áldozatos munkájáért. 

Kosztolányiné Kovács Viktória a Hallgatói Szolgáltatások Tanulmányi Ügyek csoportjának munkatársa. Ügyfélközpontú hozzáállásának köszönhetően az előző őszi félévben a hallgatók A félév egyetemi dolgozójának szavazták meg. 2016 óta az egyetem legnagyobb, 1200 fős gazdálkodási és menedzsment alapszakjának hallgatói mindig számíthatnak precizitására, együttműködésére és értő figyelmére.  

Kozma Miklós Attila  

a hallgatói tehetségmenedzsment terén végzett munkájáért. 

Kozma Miklós egy kiemelkedően sikeres hallgatói tehetségmenedzsment programban vállal aktív szerepet. A program gerincét az esettanulmányos módszertanra építő “Vállalatgazdaságtan piramis” adja, amelynek számos tárgyában aktív. E piramis csúcsán a nemzetközi esettanulmány-megoldó versenyek állnak, amelyeken a Miklós által mentorált hallgatói csapatok évről-évre kiválóan szerepelnek. Miklós az egyetem nemzetközi hírnevét erősítő Central European Case Competition akadémiai igazgatója.  

Pelle Veronika  

elkötelezett tehetséggondozó munkájáért és újító, projektszemléletű oktatói tevékenységéért. 

Pelle Veronika a Kommunikáció és Szociológia Intézet egyik legkitűnőbb oktatója és hallgatói projektszervezője. Munkájának köszönhetően az magyar és angol nyelvű kommunikáció-és médiatudomány alapképzések végzős hallgatói több éve rendkívül sikeres, országosan ismert, nemzetközileg is projektmunkákat valósítottak meg munkapiaci szereplőkkel együttműködve. Hallgatói rendszeresen kiváló eredményeket, helyezéseket érnek el a TDK-n, illetve OTDK-n. Mentorként és a diákok szervezőjeként is kivételesen elkötelezett, odaadó, eredményes fiatal kolléga. 

Szabóné Dr. Veres Tünde  

a tehetséggondozás területén és a tanszéki közösségért végzett áldozatos munkájáért. 

Szabóné Dr. Veres Tünde az oktatás területén évtizedek óta rendkívül színvonalas és lelkiismeretes munkát végez. A Számvitel tanszék egyik legnépszerűbb oktatója. Aktívan részt vesz a tananyagok innovatív fejlesztésében, több tantárgy koordinátora. Kiemelendő a tehetséggondozásban vállalt szerepe: szinte minden évben van díjnyertes TDK dolgozatot író hallgatója, akik témavezetését rendkívüli alapossággal és mély szakmaisággal végzi. Szakmai felkészültsége, megbízhatósága és problémamegoldó készsége példaértékű. Kiváló közösségi ember.   

Tamás Eszter  

kiemelkedő szorgalmáért és teljesítményéért, valamint az egyetemi közösségért végzett odaadó munkájáért. 

Tamás Eszter három éve érkezett vissza az Egyetemre három gyermeke mellől. Ez idő alatt napról napra bizonyította elkötelezettségét és szakértelmét első sorban a kollégiumok működtetésében, de bármely más szakmai területen is lehetett számítani, építeni rátermettségére.  Munkáját mindig igényesen, precízen és hatalmas lelkesedéssel végzi. Teljesítményével, szorgalmával, közvetlenségével a Közgáz Campus csapatának egyik legértékesebb tagja. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.29. - 09:57:11