Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Pedagógusnap a Corvinuson

Beszámoló a rendezvényről

2015. június 5-én, pénteken került sor Egyetemünk Pedagógusnapi Ünnepségére. A hivatalos díjátadó ceremóniával karöltve idén először rendeztük meg – hagyományteremtő szándékkal – az I. Corvinus Főzőversenyt.

Magyarországon 63 évvel ezelőtt, 1952. június 8-án ünnepelték először a Pedagógusnapot, és ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb pedagógusainak. Az ünnep a tanév végéhez kapcsolódik, amikor köszönetet mondunk munkatársainknak egész éves áldozatos munkájukért és a tevékenységük által elért eredményekért.

Rostoványi Zsolt rektor úr ünnepi köszöntőjében emlékeztette a hallgatóságot a mögöttünk álló akadémiai tanév sikerei, elismeréseire, majd elsőként az egyetemi tanári címmel járó okiratok átadására került sor.

Egyetemünkön hagyomány, hogy Rektor úr minden évben elismerésben részesíti a megbízható, felelősségteljes és kiemelkedő munkát végző munkatársakat. Ezt az elismerést „Az év oktatója”, illetve „Az év dolgozója” kitüntetések szimbolizálják.

Kaizinger Tamás Töhötöm, a Hallgatói Önkormányzat elnökének köszöntő szavai után a Corvinus Hallgatói Médiaközpont által elkészített, jó hangulatú meglepetés videó-összeállítást tekintették meg a résztvevők, majd a pezsgős koccintást követően átsétáltak az Arborétum sportpályájára, a Főzőversenyre ahol vállalkozó szellemű kollégáink és hallgatónk reggel óta készültek a megmérettetésre.

A versenyen 14 csapat mérte össze gasztronómiai tudását; s kiélezett küzdelemben végül az egyik Alumni-csapat, az “InCube” vihette haza a vándorkupát, a 2. és 3. helyen pedig a Rektorátus központi csapata, a “Tűzközelben” és a “Kancellária Kulinária” végzett.

Gratulálunk kitüntetett Kollégáinknak, s köszönjük egész éves kitartó munkájukat; a verseny résztvevőinek és házigazdáinknak pedig köszönjük a részvételt és a lelkesedést!

A díjátadó ünnepség képei elérhetőek IDE kattintva, a főzőverseny legjobb pillanatait pedig IDE kattintva élhetik át újból.


A 2015. ÉVI KITÜNTETETTEK:

Egyetemi tanári címet kaptak:

  • Benczes István Zsolt, a Közgazdaságtudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese, a Világgazdasági Tanszék oktatója
  • Hajnal György, a Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék tanszékvezető egyetemi oktatója és
  • Gajduschek György, a Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék oktatója


„Az év oktatója 2015 kitüntetésben részesültek:

Az Élelmiszertudományi Karról:
Dr. Márki Edit
Dr. Sipos László

A Gazdálkodástudományi Karról:
Dr. Fehér Péter
Dr. Láng Blanka Klára
Dr. Móricz Péter
Dr. Zsembery Levente Ferenc

A Kertészettudományi Karról:
Dr. Pásti György
Sütöriné Dr. Diószegi Magdolna

A Közgazdaságtudományi Karról:
Dr. Kutasi Gábor
Dr. Németh András Olivér

A Tájépítészeti és Településtervezési Karról:
Dr. Balogh Péter István

A Társadalomtudományi Karról:
Dr. Király Gábor
Dr. Polákovits Sarolta


„Az év dolgozója 2015” kitüntetésben részesültek:


Budai Campus Igazgatóság
Sáfrányos Attila

Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Pergel Katalin Terézia

Élelmiszertudományi Kar, Hűtő- és Állatitermék Technológiai Tanszék
Csukáné Nemes Márta

Fejlesztési Rektorhelyettesi Iroda
Pap-Vári Edina

Gazdálkodástudományi Kar, Vállalatgazdaságtan Intézet
Stefán Irén

Gazdálkodástudományi Kar, Dékáni Hivatal
Varga Erika

Gazdasági Igazgatóság, Humánerőforrás Iroda
Borhi Anita

Kertészettudományi Kar, Dékáni Hivatal
Aradi Judit

Kertészettudományi Kar, Kísérleti Üzem és Tangazdaság
Kiss Krisztiánné

Közgáz Campus Igazgatóság, Rendezvényszervezési Csoport
Juhász Ildikó Gabriella

Közgazdaságtudományi Kar, Dékáni Hivatal
Koltai Melinda Judit

Központi Tanulmányi Igazgatóság
Sebestyén Imre

Műszaki és Informatikai Igazgatóság, Informatikai Szolgáltató Központ
Veszeli Andrea

Műszaki és Informatikai Igazgatóság, Üzemeltetési és Beruházási Iroda
Kiss Roland

Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Kert- és Szabadtér Tervezési Tanszék
Szebényi Gábor

Társadalomtudományi Kar, Dékáni Hivatal
Fazekasné Orosz Éva

Budapesti Corvinus Egyetem

 

Vágólapra másolva
GEN.:2021.07.27. - 22:30:59