Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Online Kutatási Hét a Budapesti Corvinus Egyetemen 2021. január 11-15. között

Budapesti Corvinus Egyetem 
Közel 40 előadás, workshop, beszélgetés és kutatással kapcsolatos képzés várja az érdeklődőket az 5 napos rendezvényen 2021. január 11-15. között. Egyetemünk munkatársai mellett meghívott magyar és külföldi vendégek előadásai is színesítik a programot.

Idén az eseményt online térben rendezzük meg a pandémiás helyzet következtében. A rendezvényen az egyetem oktatói-kutatói bemutatják folyó vagy már lezárult kutatásaikat, ötleteket meríthetnek mások munkájából, kutatással kapcsolatos témákról és együttműködési lehetőségekről beszélgethetnek.

2021-ben több új programelem is gazdagítja a kínálatot:


Ilyen az Indítsd be a tudományos karrieredet a Corvinuson! című program (január 12-én), amely megszólítja azokat a tehetséges mesterszakos vagy alapszakos hallgatókat is, akik érdeklődnek a tudományos pálya, illetve a kutatás iránt, és már írtak, vagy írnak TDK dolgozatot. Számukra egy rövid előadás keretében bemutatjuk a tudományos karrier kezdetét jelentő doktori képzést és azokat a lehetőségeket, amelyeket a Corvinus a fiatal kutatók számára nyújt.

A Meet the Editor sorozat (január 14-e) második előadásán Stefan Minner a Technische Universität München professzora és számos vezető folyóirat (International Journal of Production Economics and of Sustainable Manufacturing and Service Economics ) főszerkesztője osztja meg gondolatait és tapasztalatait a kiemelkedő nemzetközi folyóiratokban történő publikálás rejtelmeiről.

A Corvinus Horizon Europe Központ két előadásban mutatja be a legújabb nemzetközi kutatási lehetőségeket és hasznos információkkal látja el érdeklődő kollégákat.

A Kutatási Hetet Vastag Gyula, a Corvinus Kutatási Rektorhelyettese pénteki előadása zárja, amely során bemutatja a 2021-es évre vonatkozó kutatástámogatási lehetőségeket, és teret biztosít a hallgatóság kérdéseinek.

A Kutatási Hét online TEAMS felülete itt érhető el.

A programokról részletesen az egyetem honlapján, a Kutatástámogatás menüpont alatt olvashatnak.

Vágólapra másolva