Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Júliusi diplomaosztó ünnepségeinken 1500 hallgatónk vehette át okleveleit

A július 20-23. között lezajlott 12 diplomaosztó rendezvényen a Corvinus 2020/2021-es tavaszi félévben végzett hallgatói vehették át okleveleiket.
Diplomaosztó after

A járványügyi helyzet enyhülésével hosszú idő óta először tudtuk személyes részvétellel megrendezni az egyetemi évek lezárását megkoronázó ünnepi eseményeket. A július 20-23. között lezajlott 12 diplomaosztó rendezvényen a Corvinus 2020/2021-es tavaszi félévben végzett hallgatói vehették át okleveleiket.

Az 1500 magyar és nemzetközi hallgatót a C épület nagyelőadójában az Egyetem vezetői köszöntötték, az ünnepségeket a hozzátartozók a földszinti eladókban kivetítőn követhették.

Csicsmann László akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes köszöntőjében kiemelte, hogy a corvinusos diplomát nemcsak a munkaerőpiac, hanem a világban jelenleg zajló folyamatok is felértékelik.

Olyan világméretű változások korát éljük, amelyek alapjaiban érintik az európai kontinenst is. Azt az Európát, amely a második világháborút követően a nyugati civilizáció vívmányaihoz, stabilitáshoz és anyagi fejlődéshez, jóléthez szokott, különféle kedvezőtlen kihívások érik.


A kialakulóban lévő multipoláris nemzetközi rendben a tudás óriási felelősséget ruház mindenkire – hangsúlyozta a rektorhelyettes. Útravalóul azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy tudásuk pedig mindig párosuljon a kritikai gondolkodással és alázattal, mert a tudás mindig korlátozott, sohasem lehet abszolút. Frank Herbert amerikai írót idézte:

Előfordulhat, hogy olyan sokat tudunk valamiről, hogy teljességgel tudatlanok leszünk.


Fehér Péter, az executive és szakirányú továbbképzésekért felelős dékán arról beszélt a végzeteknek, hogy a mostanihoz hasonló nehezített körülmények között megszerzett tudás jelentős mértékben megtérül. A korábbi pénzügyi válság tapasztalatai azt mutatják, hogy azok a vállalatok és egyének, akik képzésbe fektettek bele, sikeresebbek lettek a válság elmúltával. A dékán felidézte Nicolas Tesla és Thomas Edison az ipari fejlődést máig meghatározó nagy párharcát, és emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy

a siker nem csak a kreativitásból, jó ötletekből, felfedezésekből áll, hanem azok piaci megvalósításából is – különösen egy válságidőszakban vagy az után.


Fehér Péter szerint a Corvinus felkészítette a most végzetteket a piaci gondolkodásra is, és ezt a munkaerőpiac is értékelni fogja.

Habis Helga mesterképzésekért felelős dékán azt tanácsolta a végzős hallgatóknak, hogy a Corvinuson megszerzett tudáson túl vigyék magukkal a közösség, a csapat élményét, és gondozzák, óvják ezeket a kapcsolatokat, mert ennek az összetartozásérzésnek hatalmas értéke van ma a világban: 

Önök egy különleges közösség részévé váltak, amelynek tagjai lehetnek a világ bármely pontján, egymásra találnak.


Habis Helga Barabási Albert-Lászlót idézte, aki szerint a teljesítmény az egyéné, de a siker a közösségről szól, mert ez utóbbi olyan elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, ahová mi magunk is tartozunk.

Szántó Richárd alapképzésekért felelős dékán szerint a most diplomázók évek múltán arra fognak visszaemlékezni, hogy testközelből élhették át az éppen az ő egyetemi éveik lezajlott gyökeres változásokat. A Budapesti Corvinus Egyetem az ő szemük előtt kezdte meg átalakulását, megváltozott az Egyetem szervezeti struktúrája, az Egyetem fenntartója, logója; folyamatosan újultak meg az Egyetem szakjai, illetve teljesen újak jelentek meg az képzési palettán. A most végzettek részesei voltak ennek a nagyívű változásnak, és a dékán szerint:

meggyőződésem, hogy azt is testközelből élik majd át, hogy az egyetemi megújulás az Önök diplomájának az értékét is tovább fogja növelni.


Búcsúzóul javasolta a hallgatóknak, hogy ha el akarják mélyíteni vagy fel akarják frissíteni tudásukat, vagy akár egészen új vizekre eveznének, a Corvinus visszavárja őket más programjain, mesterszakokon, posztgraduális képzéseken vagy éppen doktori tanulmányokra.

Szántó Zoltán nemzetközi rektorhelyettes beszéde elején kiemelte, hogy ezen a különleges napon fontos köszönetet mondani a szülőknek, a családnak is: a hallgatóknak a kapott támogatásért, az Egyetemnek pedig a kapott bizalomért. A rektorhelyettes azt kívánta a most végzetteknek, hogy ne szűnjön meg soha a munkakedvük, legyen képzelőerejük új tervek kialakítására, új célok kitűzésére. Szántó Zoltán hangsúlyozta: ne pusztán foglalkozást keressenek, hanem hivatást. Egy régi bölcsességet idézett:

A munkát mindig úgy lásd magad előtt, mintha örökké élnél, és mindig úgy hagyd magad után, mintha azonnal meg kellene halnod.



Molnár Dorina a Hallgatói Önkormányzat képviseletében búcsúztatta el a most diplomázó hallgatókat, s arról beszélt, hogy évek múltán legtöbben nem a küzdelmekre, a nagyon sok órára, vizsgára emlékeznek majd, hanem

a rengeteg nevetésre, a menzatea ivásra a büfében, diákszervezetezésre, szakkolizásra, a gólyatábori barátokra vagy a reggel nyolcas előadások, ahová kávéval a kezünkben érkeztünk.


A HÖK elnöke azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy őrizzék meg az itt szerzett személyes és szakmai kapcsolatokat, mert ezek fogják megtartani a Corvinust bennük jóval a diplomaátadó után is.

2021-ben végzett hallgatóinkat a Corvinus vezetői és oktatói videóüzenetekben is búcsúztatták:

Jókívánságok 2021-ben végzett hallgatóinknak

Vágólapra másolva
GEN.:2021.09.23. - 06:32:03