Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

Csicsmann László a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt a megújulásról

Csicsmann László, a Corvinus Egyetem akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettese a modellváltás menetéről és eredményeiről beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Budapesti Corvinus Egyetem 
A rektorhelyettes a Magyarországon elsőként bevezetett akadémiai életpályamodellről elmondta, hogy az a Corvinus megújulásának egyik legfőbb célját segíti, az oktatási és kutatási kiválóság biztosítását. A modellel az Egyetem az oktatást preferáló, illetve a kutatást előnyben részesítő oktatói számára is lehetőséget tud biztosítani a szakmabeli kiteljesedésre.

Az Egyetem oktatási és kutatási kiválóságra való törekvéséből következő célja a teljesítmény növelése, amelynek köszönhetően a jövőben jobb helyet foglalhat majd el a Corvinus a nemzetközi ragsorokban is. Csicsmann László kiemelte, ez azért is fontos, mivel azt tapasztalják, a magyar fiatalok gyakran azért mennek külföldre, mert úgy érzik, ez az egyetlen lehetőségük a nemzetközi szintű tudás elsajátítására. A rektorhelyettes az interjúban elmondta, hogy a Corvinus stratégiai célja a nemzetköziesítés, ennek részeként pedig a külföldi hallgatók és oktatók számának növelése.

A megújulás céljai mellett az akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes az idei költségvetés elfogadásának folyamatáról is beszélt, amit a szenátus hosszas tárgyalás és az összes érdemi javaslat megtárgyalása után szavazott meg. Idén 26 milliárd forint értékű költségvetésből gazdálkodhat a Corvinus Egyetem, amely jóval meghaladja a 2019-ben rendelkezésére álló 17,8 milliárd, és a tavalyi 23,8 milliárd forintot.

A rektorhelyettes az átalakulás már megvalósult elemeit, azaz a szakmegújulásokat és karok helyetti rugalmasabb szervezeti struktúra bevezetését is említette. Hozzátette, a változásokat nemcsak a frissen érkező, de a megújulás folyamatának megkezdése előtt érkező hallgatók is segítik, hiszen ez számukra is megkönnyíti a munkaerőpiac megváltozott körülményeihez való alkalmazkodást.

A teljes interjú az alábbi linkre kattintva érhető el 8:23-tól.
Vágólapra másolva
GEN.:2021.02.27. - 13:42:31