Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

A Corvinusé volt a második leglátogatottabb stand az idei online Educatio kiállításon

Online rendezték meg idén, január 21-23. között az Educatio kiállítást, ahol összesen 69 kiállító, köztük több mint 40 felsőoktatási intézmény vett részt. Az ország legnagyobb felsőoktatási szakkiállításán ezres nagyságrendű részvevő válogathatott a felsőoktatási intézmények online kínálatából (chatszobák, élő kurzusismertetők, online elérhető kiadványok) és kaphatott választ minden felmerülő kérdésére az adott szakkal vagy jelentkezés folyamatával kapcsolatban.
Educatio 
A Budapesti Corvinus Egyetem idén is kiemelkedően szerepelt a kiállításon, standunk a második leglátogatottabb volt az egyetemek között, többszáz érdeklődő tette fel kérdéseit.

A háromnapos rendezvény során több mint kétszáz munkatárs, szakfelelős, oktató, alumni és jelenlegi hallgató, valamint hallgatói nagykövet és HÖK-os dolgozott azon, hogy átadják a legfontosabb információkat a képzésekről, a jövőbeli szakmai és elhelyezkedési lehetőségekről, az egyetemi életről, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az ösztöndíjakról.

Köszönjük minden résztvevő elkötelezett és kitartó munkáját! 
Vágólapra másolva
GEN.:2021.03.07. - 21:58:37