Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×
Vissza a főoldalra

A BCE idén is növelni tudta vonzerejét: több mint négyezer jelentkező nyert felvételt

4042 felviteliző nyert felvételt egyetemünkre

A magyar felsőoktatás gazdaság-, agrár- és társadalomtudományi zászlóshajójának számító Budapesti Corvinus Egyetem hat karára a most befejeződött felvételi eljárásban 4042 jelentkező nyert felvételt, ami közel 5%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A BCE az elmúlt évekhez hasonlóan idén is növelni tudta a felvett jelentkezők számát. A legtöbb hallgató a Gazdálkodástudományi Karon kezdheti meg tanulmányait 2015 szeptemberben.

A BCE-n idén is valamennyi képzési területen kiemelkedően magasak a szakok bekerülési ponthatárai és a felvételt nyert jelentkezők átlagpontszámai. A töretlen népszerűségnek örvendő turizmus-vendéglátás alapképzési szak esetén például, ahol a kapacitás-bővítésre az intézmény nem kapott lehetőséget, a jelentkezők kiemelkedő teljesítménye okán az állami ösztöndíjas ponthatár – a tavalyi évhez hasonlóan – magasabb lett a központilag meghatározottnál.

A Budapesti Corvinus Egyetemre jelentkezők körében minden képzési terület és képzési szint esetében nagy volt a verseny, hiszen a közel 12.000 jelentkező több mint egyharmada nyert felvételt. A felvett jelentkezők 3/4-e alapképzésre és 1/4-e mesterképzésre jutott be. A mesterképzéseken közel 1000 fő kezdheti meg tanulmányait 2015 szeptemberében. A felvett jelentkezők mintegy 60%-a gazdaságtudományi, több mint 20%-a agrártudományi és több mint 15%-a társadalomtudományi képzésekre nyert felvételt.

A Budapesti Corvinus Egyetemen töretlen a hallgatói érdeklődés az agrár szakok iránt is. Az agrár képzési területre felvettek létszáma a BCE-n az országban a legmagasabbak között van.

A felvett jelentkezők között a tavalyi évihez közel azonos a támogatott hallgatók aránya: a magyar állami ösztöndíjas képzésekre jutott be 2015-ben a felvettek 73%-a.

A Budapesti Corvinus Egyetemet a nemzetközi rangsorokban is a régió legkiválóbb egyetemei között, valamint a hallgatói elégedettségi listák legmagasabb kategóriájában jegyzik, menedzsment képzései pedig több évben is bekerültek a Financial Times toplistájába.

Az Egyetem nemzetközileg is elismert oklevelét a hazai munkáltatók igen magasra értékelik. Úgy tűnik ezt a jelentkezők és felvettek is hasonlóan látják.

Budapesti Corvinus Egyetem

 

Vágólapra másolva
GEN.:2021.07.27. - 22:46:28