Kövessük példájukat, és kívülről befelé haladva nézzük meg közelebbről a 170 méter hosszú és 56 méter széles épületet, az egykori Fővámházat, amely ma a Corvinus Egyetemnek ad otthont. Már az is különlegessége a palotának, hogy Ybl három főbejáratot tervezett, vagyis három főhomlokzattal látta el. Ezt persze maga a feladat kívánta, melyet az épületnek be kellett tölteni.
Ahol folyamatos és nagyszámú ügymenet zajlik, ott a közlekedést, a be-és kijárást szükséges volt maximálisan biztosítani. A tervező a homlokzatok kialakításánál az itáliai reneszánsz építészet több páratlan alkotását is tanulmányozta és valószínűleg fel is használta (ha valaki igazán el szeretne mélyülni a témában, Ybl Ervin művészettörténész Ybl Miklósról szóló, 1956-ban megjelent nagyformátumú munkáját érdemes kézbe venni).
A firenzei Palazzo Strozzi és Palazzo Pitti, a római Palazzo Famese vagy éppen a velencei Szent Márk téren álló Libreria Marciana biztosan nagy hatással volt rá, talán éppen ez utóbbi ösztökélte arra, hogy az északi, nyugati és déli, erkéllyel ellátott homlokzatokat aprólékosan megmunkált épületszobrokkal díszítse.
És ha már díszíti, minden egyes szobrot jelentéstartalommal párosítson. Érdemes röviden szemügyre venni őket közelebbről is. A Fővám térre néző északi bejárat felett hat nőalak áll. Talán ők a legelvontabb figurák, mert olyan értékeket jelenítenek meg, mint a keresztényi (Pál apostol által megírt) hit, remény, szeretet, illetve az ókori görög filozófia értelmezése szerinti igazság, bátorság, és szeretet.
Harmadikként Pallasz Athéné következik, aki a tudományok, de a fazekasság és a fonás-szövés istennője is. A negyedik nőalak már a mitológiában igencsak jártas nézelődőt igényel. Okhyroé egy kentaur és egy nimfa leányaként képes volt megjósolni a jövőt. Mivel sokszor jósolt rosszkor rosszat, kancává változott és ettől kezdve a vágtatás, a gyorsaság lett az állandó jellemzője. Ő tehát XIX. századi értelmezésben összeköthető a közlekedés és vasútépítés fejlesztésével.
Mellette Poszeidón áll, aki a hajózásért felelős. A kovácsmester Hephaisztosz a nehézipart képviseli, Rhea, a főbb olimposzi istenek, így Zeusz és Poszeidón anyja a gépgyártást, Démétér pedig a mezőgazdaságot jelképezi. Hermész a kereskedelem megszemélyesítője, az utolsó szobor, Thyké vagy latin változatában Fortuna, a jólét szimbóluma.
Hátra van még hat szobor, ezek a palota déli homlokzatát díszítik. Hat fontos magyar foglalkozást jelenítenek meg, nevezetesen a madarászatot, a pásztorkodást, a halászatot, a folyami közlekedést, a pákászatot és a vadászatot. Ybl Miklós külföldi szobrászra bízta ennek a 22 szobornak az elkészítését.
August Sommer (1839-1921) bajorországi születésű mester kapta a megbízást, aki 1861-től Bécsben élt, az ottani operaház előterében több kisebb munkát készített. II Miksa bajor király 1866-ban alkotott mellszobra tette ismertté a nevét. 1869-ben Ybl meghívására Pestre költözött. 1873-ban Rómába tette át székhelyét, de több pesti lakóház díszítésében ezt követően is részt vett, de az Egyetemi Könyvtár homlokzatának timpanonját is ő tervezte.
Ybl Miklóssal nem szakadt meg a kapcsolata, sőt, szoborban meg is örökítette a nagy építészt annak halála után. Egyébként Sommernek nem csak a szobrokat köszönhetjük, az ő mestermunkája az északi és déli kapunál látható két dombormű is, melyek az égtájakat jelképezik.
A neoreneszánsz stílus iránt fogékony érdeklődő nem tehet mást, mint elismeréssel adózik Ybl zsenialitásának, amikor belép az épületbe. Az előcsarnokban dór és ión oszlopok, valamint gyönyörűen megkomponált mozaikpadló vezeti a szemet szinte minden irányba. A piszkei márványlépcsőkön fellépve mindkét főbejárati oldalon egy-egy reneszánsz fülke késztet megállásra. A fülke hatalmas kagylóhéjában férfimaszk látható, jobbra-balra bőségszaru, a zárókövön pedig szárnyát nyitó pelikán.
Amikor kilép az épületből, az ember első gondolata talán az, hogy annak idején a nagyon gyakorlatias feladatokat ellátó hivatalnokok nem is lehettek tudatában, milyen építészeti remekmű falai között végzik tevékenységüket. Ha azonban jobban belegondolunk, az épített környezet minősége igenis szerepet játszhatott abban, hogy az itt dolgozók (és sok esetben itt lakók) hogyan teljesítették napi munkájukat.
A Fővámpalotában négy, egymástól elválasztva működő hivatal működött: a vámhivatal, a pesti pénzügyigazgatóság, a központi árüzleti igazgatóság és a bányatermék igazgatóság. Az épület mai környezete a XX. század fordulója előtti években alakult ki: ekkoriban rendezték a Ferenc József rakpartot és a Csepel-rakodópartot, 1896-ra felépült a Ferenc József híd és a Központi Vásárcsarnok.
A háború alatt – 1944. december közepétől 1945. február 13-ig – igen súlyos sérüléseket szenvedett az épület. Erős falazata és hídfő melletti elhelyezkedése miatt mind a német és a magyar, mind pedig a szovjet katonaság fontos katonai támpontnak használta. Az épület köré légvédelmi és harckocsi elhárító lövegeket telepítettek. Az újjáépítés szinte reménytelennek látszott. 1945. október 22-én, a műszaki bejárás alkalmával döntöttek mégis a felépítés mellett, ami nem jelentette egyszersmind azt is, hogy a vámigazgatóság fogja a továbbiakban is használni.
A tényleges munkálatok 1946 tavaszán kezdődtek meg, amit némiképp hátráltatott a helyreállítás három hónapra történt felfüggesztése, a Fővám tér forgalmának újraszabályozása miatt. Minisztertanácsi határozat értelmében a helyreállítási munkát – a pénzügyi tárca helyett – 1946. augusztus 1-jétől kezdődően a Magyar Újjáépítési Minisztérium végezte. Ezzel lezárult a Fővámpalota korszaka.
Az újjáépítés 1948-tól nyert igazi lendületet, amikor eldőlt, hogy az épületet az akkor önállóvá vált Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem céljára állítják helyre. Az új funkciónak megfelelő átalakításokat kellett végezni, ami az épület belsejét alapjaiban változtatta meg. Beépítették a mellékudvarokat, a díszudvart pedig megosztották és aulát alakítottak ki a helyén. Előadó és szemináriumi termeket, könyvtárat, a Sóház utcai fronton új lépcsőházat építettek. Mivel az épületszobrok is súlyosan megrongálódtak, újrafaragták őket.
Az Egyetem az 1950/51. tanévben vehette birtokba új központi épületét. 1953-ban lifteket szereltek be, 1957-ben a földszinten laboratóriumot, 1963-ban pedig számítóközpontot. Hosszú folyamat előzte meg az épület újabb felújítását, amelyhez a kivitelezési terveket már 1969-ben megrendelték.
A következő rekonstrukcióra 1989-90 között került sor: jelentős mértékben korszerűsítették az épületet, sokat visszaállítottak az eredeti architektúrából. A díszudvar térhatását eredeti módon állították vissza, kibontották az elfalazott öntöttvas oszlopokat, a homlokzatot megtisztították, a tetőteret beépítették.
„Autóbuszt kapott egyetemünk” – ezzel a hírrel jelent meg a Közgazdász 1964. évi április 13-i száma. A rövid hírhez fotó is készült, amelyen az új jövevény a nyugati (Duna parti) kapu előtti porta előtt látható. A kép és a szöveg alapján nem lehet megállapítani, hogy az aula felé tart-e valamilyen ünnepélyes átadásra, vagy egyszerűen csak ott parkol a bejáratnál. Bár nagyon rossz minőségű a félszázados újság, úgy tűnik, hogy nem ül benn sofőr, ami az utóbbi feltételezést erősíti. Ez nem is annyira bizarr, mint elsőre tűnik, hiszen tudjuk, hogy a mai déli bejárat ebben az időben nem volt használatban, mert belső előterében garázst alakítottak ki az egyetemi gépkocsi számára.
Ma már meglepőnek tűnhet, hogy az intézmény nem vette vagy bérelte az autóbuszt, hanem kapta. Nem szponzortól persze, hanem az államtól, ahogy a szocialista korszakban ez természetes volt.
Az Ikarus 630-as típusú egyetemi busz korszerű volt a maga idejében. Tervezője Finta László volt, 1958-1972 között gyártották az elővárosi és városközi közlekedésszámára, a korszakban ezek voltak a távolsági buszok. Ezekből vásároltak a szocialista országok is, különösen az NDK. A maximum 85 km/órás sebességgel száguldó járművet 144 lóerős Csepel motor röpítette. Az utastérben 40 ülőhely és 24 állóhely volt kialakítva. A csomagokat nem a busz gyomrában helyezték el,hanem a tetőn, amelyre a hátsó részen létra vezetett fel. E busztípus ikonikus jelképe a csepp vagy könny alakú helyzetjelző lámpa.
Szóbeli híradásokból tudjuk, hogy a későbbiekben a busz valóban „hasznos szolgálatot tett” az egyetemi polgároknak: így emlékezik erre Mészáros Tamás rectoremeritus, aki ebben az időben az egyetemi táncegyüttes oszlopos tagja volt. Az együttes számos turnén – köztük sok külföldi fellépésen – vett részt, nem csak szocialista országokban, így például 1968-ban az ausztriai Kufsteinben rendeztek magyar napokat. Meglepőnek tűnik a rendezvény címe, ha a korábbi évszázadokban a kufsteini várbörtönben raboskodó honfitársainkra(Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Rózsa Sándor, Teleki Blanka stb.) gondolunk.A magyar napok egyébként sikert arattak a közönség körében, a szállásra azonban körülményesen jutott el az együttes, mert a buszvezető a fellépés alatt jelentős mértékben megnövelte a véralkohol-szintjét…
Zsidi Vilmos
Az idézetek és a képek a hungaricana.hu, illetve az ADT+oldalakról származnak.
● keleti hímzések és szőttesek,
● kerámiagyűjtemény,
● fémipari termékek,
● balkáni népviseletek.
Zsidi Vilmos
levéltárvezető
Leckekönyv, nemzetközileg is elterjedt latin nevén index. A legutóbbi időkig egy kézbe vehető könyvecske, ami alapján a hallgatói törzskönyvet kitöltötték. A leckekönyv eredete szinte a múlt homályába vész, a 19. században már létezett. Az e-index bevezetéséhez fogható az 1891/92. tanévtől bevezetett reform a leckekönyvek tekintetében. A Budapesti Hírlap lent idézett cikke felsorolja a legfontosabb változtatásokat az addigi helyzethez képest. Ebből következik egy hosszabb rész:
