„Autóbuszt kapott egyetemünk” – ezzel a hírrel jelent meg a Közgazdász 1964. évi április 13-i száma. A rövid hírhez fotó is készült, amelyen az új jövevény a nyugati (Duna parti) kapu előtti porta előtt látható. A kép és a szöveg alapján nem lehet megállapítani, hogy az aula felé tart-e valamilyen ünnepélyes átadásra, vagy egyszerűen csak ott parkol a bejáratnál. Bár nagyon rossz minőségű a félszázados újság, úgy tűnik, hogy nem ül benn sofőr, ami az utóbbi feltételezést erősíti. Ez nem is annyira bizarr, mint elsőre tűnik, hiszen tudjuk, hogy a mai déli bejárat ebben az időben nem volt használatban, mert belső előterében garázst alakítottak ki az egyetemi gépkocsi számára.
Ma már meglepőnek tűnhet, hogy az intézmény nem vette vagy bérelte az autóbuszt, hanem kapta. Nem szponzortól persze, hanem az államtól, ahogy a szocialista korszakban ez természetes volt.
Az Ikarus 630-as típusú egyetemi busz korszerű volt a maga idejében. Tervezője Finta László volt, 1958-1972 között gyártották az elővárosi és városközi közlekedés számára, a korszakban ezek voltak a távolsági buszok. Ezekből vásároltak a szocialista országok is, különösen az NDK. A maximum 85 km/órás sebességgel száguldó járművet 144 lóerős Csepel motor röpítette. Az utastérben 40 ülőhely és 24 állóhely volt kialakítva. A csomagokat nem a busz gyomrában helyezték el, hanem a tetőn, amelyre a hátsó részen létra vezetett fel. E busztípus ikonikus jelképe a csepp vagy könny alakú helyzetjelző lámpa.
Szóbeli híradásokból tudjuk, hogy a későbbiekben a busz valóban „hasznos szolgálatot tett” az egyetemi polgároknak: így emlékezik erre Mészáros Tamás rector emeritus, aki ebben az időben az egyetemi táncegyüttes oszlopos tagja volt. Az együttes számos turnén – köztük sok külföldi fellépésen – vett részt, nem csak szocialista országokban, így például 1968-ban az ausztriai Kufsteinben rendeztek magyar napokat. Meglepőnek tűnik a rendezvény címe, ha a korábbi évszázadokban a kufsteini várbörtönben raboskodó honfitársainkra (Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Rózsa Sándor, Teleki Blanka stb.) gondolunk. A magyar napok egyébként sikert arattak a közönség körében, a szállásra azonban körülményesen jutott el az együttes, mert a buszvezető a fellépés alatt jelentős mértékben megnövelte a véralkohol-szintjét…
A bálok a második világháború utáni időkig kitüntetett társasági, sőt társadalmi események voltak. Nemcsak a „felső tízezer” vagy az „úri osztály” szervezte meg a maga farsangi összejövetelét, hanem például a szakmák különféle csoportjai is. A politikai törésvonalak is szerepet játszottak abban, hogy ki melyik bálon mutatkozik. Így külön bált tartottak a legitimisták (a Habsburg-ház trónigényét elismerők) és a „szabad királyválasztók” (többnyire Horthy Miklós támogatói).
„Nem lenne ugyanis magyar a farsang, ha nem kevernének még ebbe is politikát. Vannak legitimista bálok, royalista bálok, úgynevezett „szabad-uszó” bálok, melyeken a szabad királyválasztás hívei járják el egyéni táncaikat, sőt az egyik nagyon zártkörű bál rendezősége tavaly odáig ment a „politikai színvallásban”, hogy a báli meghívóit fekete-sárga színekben nyomatta. Politikamentes bál a Széchényibál, erre viszont úgy törik magukat az emberek meghívókért, hogy az utolsó délelőtti napokon egészen fantasztikus jelenetek játszódnak le a gróf Vigyázópalotában lévő rendezői irodájában.” 1923. dec. 13., 8 Órai Ujság
Az 1930-as évek közepén például ezek voltak a legnevesebb bálok (zárójelben a helyszín): Protestáns-bál (Hungária), Emericana-bál (Pannónia), Vitézi-bál (Vigadó), Balatoni Yacht Club-bál (Britannia), Közgazdász-bál (Hungária), Gyógyszerész-bál (Pannónia), Atléta-bál (Vigadó), Technikus-bál /műegyetemisták/ (Hungária), Evangélikus-bál (Pannónia), Apponyi Poliklinika-bál (Vigadó).
Az első közgazdászbált 1921-ben rendezték, ekkor még zártkörű eseményként. Az 1920-ban alakult Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar is kapcsolódott a társadalmi konvenciókhoz a hallgatók, a tanárok, illetve a kar létrejöttében szerepet játszó prominensek részvételével.
„A közgazdaságtudományi kar hallgatói február 5-én rendezik zártkörű táncos estélyüket a Gellért-szálló termeiben. Az előjelek után ítélve a Közgazdász-bál az idei farsang egyik legsikerültebb’ mulatsága lesz, melyet a fiatal közgazdászok magyar érzéstől áthatva fognak megrendezni. A táncestély magyaros jellege vidéken is nagy érdeklődést kelt.” 1921. jan. 21., Pesti Napló
A Pesti Hírlap 1922. február 5-ei számában hosszú és részletes leírást ad a bál résztvevőiről „Fényesen sikerült a közgazdászok bálja” címmel:
„Szombat estére ismét megélénkültek az öreg, pesti Vigadó fényes termei. Agilis fiatalok, frakkos rendezők vágtattak a folyosókon le-fel, a kapu előtt díszruhás portás nyitogatta a fogatok ajtóit, az előcsarnokban estélyi ruhás hölgyek igazítottak még egy utolsót a pompás ruhákon. Előkelőség, elegancia, a budapesti társaság ismert alakjai: igy festett a Közgazdász-bál. Ezt az estélyt az idén tartják meg másodszor, még nincsen olyan múltja, mint a híres Jogász-bálnak, de bizonyos, hogy külsőségekben semmiben sem maradt régi kollegája mögött. Kilenc óra után, a pálmák alatt elhelyezkedett rendezői-kar már izgatottan várja az előkelőségeket, és nemsokára meg is jelennek: gróf Zichy János, őrgróf Pallavicini György, gróf Somssich László, a bál védnökei. Tíz óra előtt érkeznek: dr. Fellner Frigyes, a közgazdasági egyetem dékánja. Gróf Hadik János és neje, herceg Odescalchy Géza és neje, Bernáth István, az OMGE igazgatója, gróf Teleki Pál, a közgazdasági egyetem tanára, lovag Kerpely Kálmán, az egyetem prodékánja, dr. Kuncz Ödön és dr. Steinecker Ferenc, a közgazdasági egyetem tanárai és sokan mások. Nem sokkal fél tizenegy óra előtt megérkezik: József főherceg, tábornagyi egyenruhában, kezében a marsallbottal, és Auguszta főhercegasszony, akin fekete csipkével díszített fekete bársonyruha van, és a középnagyságú ékszereit hordja. A következő autón érkeznek József Ferenc főherceg huszárszázadosi egyenruhában és Zsófia főhercegnő galambszürke selyemmel hímzett fekete krepdesin toalettben.”
A fentiekből is láthatjuk, hogy a Közgazdász bál nagyon gyorsan a legrangosabbak közé emelkedett, mondhatni az élre tört a bálok rangsorában, merthogy az is létezett. 1923-ban már az alábbiakat olvashatták a 8 Órai Ujság társasági rovatának böngészői:
„Az idei farsangnak különben már megvan az első szenzációja: a Jogász-bál elmarad. Pedig ehhez a bálhoz nagyon sok tradíció fűződik: a Jogász-bálon mutatták be a fiatal leányokat, azokat, akik az első farsangjukat kezdték meg. A Jogászbál volt az úgynevezett „első bál”. Nem is igen illett második farsangi szezonban szereplő leánynak megjelenni a Jogászbálon. Egy ilyen lány már „koros hölgy” volt a piruló bakfisokhoz képest, akiket a jogászok táncoltattak meg először a pesti farsangon. A jognak bealkonyodott, a közgazdaságnak felvirradt, tehát a közgazdászok vették át a jogászok szerepét s a Közgazdász-bál lesz az idei farsang kapunyitó elite-bálja. Természetesen átveszi annak tradícióit is, amellett legitimista-bál lesz. A rendezőség Ottó-jelvényt visel, és a védnökök mind legitimista mágnások.” 1923. dec. 13., 8 Órai Ujság
Öt éven keresztül, 1931–1935 között nem tartottak közgazdászt bál, aminek oka a gazdasági válság miatti elszegényedési hullám lehetett. Ráadásul a kar is jelentős válságon, majd később átalakuláson ment keresztül: önállósága megszűnt, a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik kara lett. Az átalakulás és gazdasági élénkülés egyaránt lökést adhatott a Közgazdász-bál megrendezésének. Jókedvben nem volt hiány, ahogy arról a lenti szemelvények is árulkodnak:
„Újjászületését ünnepli a Közgazdász bál, amelyet 1930 óta nem tartottak meg. Viszont annál gondosabb előkészülődések, annál frissebb ötletek teszik majd jóvá, feledtetik el az ötéves szünetet. Szenzáció lesz a magyar csárdának berendezett bár igen eredeti és művészi díszleteivel. Pompás kis magyaros mulatság színhelye lesz ez az új olajlámpás, füstösfalu szoba, padkáival, kármentőjével, iccés poharaival, a falusias cigánygúnyába öltözött kitűnő Magyari mester bandájával. A hangulat emelésére szolgálnak majd a csárdabeli eledelek is: friss tormás virsli, korhelyleves, ropogós lángos s még számos egyszerű, de ínycsiklandozó étel. Kaas Albert báró egyetemi tanár a bál díszelnöke, vezető háziasszonya báró Kaas Albertné. Nagy és fényes társaság jelezte már jóelőre a bálon való részvételét. A közgazdasági élet vezetői, valamint a vidék földbirtokos családjai, s immár beolvad a Közgazdászok báljának a közönségébe az ezentúl elmaradó »Mi esténk« publikuma is. A renaissanceját ünneplő Közgazdász bál, amelyet díszes keringő- és csárdásnyitás vezet be, — mindenesetre a régi idők magyaros hangulatú úri mulatságának ígérkezik.” Színházi Élet 1935/2.
„A szerdáról csütörtökre virradó éjszakán meleg báli hangulat uralkodott a Hungária szálló termeiben, A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatói rendezték meg hagyományos Közgazdász-báljukat. A pálcás urak sorfala között vonultak he Bohringer Sándor és báró Kaás Albert egyetemi tanár, a bál diszelnöke és a tanári kar tagjai, akiket Siklósy József és Kernács Sándor bálelnökök fogadtak. Táncbemutató következett, majd felálltak a nyitó párok és elkezdődött a tánc. A csárdást keringő, a keringőt pedig hangulatos modern táncok váltották fel. A tánc forgatagában is feltűntek Heinrich Beatrix piros strucc legyezője és fekete taftja, és a Lenkey Györgyi és Melitta égszínkék ruhájukban. Vonház Annié szintén égszínkék, Novak Sytvana halvány rózsaszín stílruhában volt, Lendvay Márta „civilben”, a Magyar Színház tagja erre az éjjelre szabadságot kapott és a bálteremben aratott sikert: sok táncosa akadt.” 1935. febr. 7., Nemzeti Újság
A háború után alapvetően megváltozott a politikai helyzet, a társadalmi környezet. Ez nyilvánvalóan hatással volt a szórakozás mikéntjére is. Már csak ideológiai okokból is megváltozott a bálok szerepe, és emellett számos külsőség is. 1945-ben a Népszava számolt be arról, hogy szeptember 15-én „a Közgazdászhallgatók Egyesülete este 8 órakor rendezi a Gellértszállóban műsoros bálját, amelyre szeretettel meghív minden közgazdászt. Tánc reggelig”. (Népszava, 1945. szept. 12.) 1947-ben (Forum Club) és 1948-ban is rendeztek még Közgazdász-bált. Az 1950-es évekből már nincs információnk a rendezvényről. Az egyetem történetének egy karakteres korszaka zárult le a politikai korszakváltással.
Egyetemünk elődintézményében, a Keleti Kereskedelmi Akadémián működött a Keleti Múzeum. De mi is volt valójában ez a különös nevű intézmény, és miért tartott fenn „múzeumot” a Keleti Akadémia?
A Keleti Múzeum nem egyfajta régiségtár volt, hanem egyszerre néprajzi gyűjtemény és áruminta-gyűjtemény is. A korabeli akadémiai oktatás erősen gyakorlatorientált volt: a tantervnek része volt a közel-keleti, balkáni terepen végzett tanulmányi kirándulás, tanévenként akár több alkalommal is. Természetesen tartozott az oktatás módszertanához a megfelelő szemléltetőeszközök összegyűjtése, bemutatása. Így kezdődött el még az 1890-es években a múzeumi anyag ad hoc gyűjtése, ami egyaránt állt néprajzi jellegű használati tárgyakból (szőnyegek, terítők, étkezési eszközök, dísztárgyak, kisebb bútorok stb.) és a „keleten” előállított gyári termékekből (szövet- és anyagminták stb.), vagy egyéb, romlandó termékekből (pl. dohány). Sőt, ezen felül még a nyugat-európai országokban a „kelet” számára előállított termékekből is szereztek mintákat, ugyanis az volt a korábbi tapasztalat, hogy a keleti ízlést – színvilág, nonfiguratív ábrázolások, ornamentika – messzemenően ki kell szolgálni, mert az ettől eltérő árut nem szívesen, vagy egyáltalán nem vásárolják meg. Jól felfogott üzleti érdek is megkívánta e gyűjtemény gyarapítását. Az, hogy nemcsak az áruminta-gyűjtemény, hanem a még értékesebb néprajzi gyűjtemény is gyarapodott, illetve megfelelő rendszerezést és elhelyezést nyert, az Akadémia meghatározó személyiségének, Kunos Ignác tudós igazgatónak az érdeme.
Az első tárgyakat a kirándulások alkalmával a tanárok és a hallgatók gyűjtötték össze és hozták haza. Kunos igazgató megkereste a magyar kereskedelmi kirendeltségeket és cégeket, amelyektől vásárlás útján szerezte be a szükséges cikkeket. A Kereskedelmi Minisztérium évi 500 és 1000 korona közötti összeget biztosított az intézmény költségvetésén belül a Keleti Múzeum gyarapítására. Más csatorna is rendelkezésre állt a beszerzésekre, így például az akkor osztrák-magyar fennhatóság alatt álló Bosznia-Hercegovinából az azt igazgató Közös Pénzügyminisztérium segítségével érkeztek az áruminták.
Az évek során többezresre duzzadt gyűjtemény helyzetében akkor állt be minőségi fordulat, amikor 1910-ben a Keleti Kereskedelmi Akadémia az Alkotmány utcából az Esterházy – ma Puskin – utcai nagyobb épületbe költözött. (A Műszaki Egyetem a budai campusra költözött, az üresen maradt épületeket pedig a Tudományegyetem – ma ELTE –, illetve a KKA kapta meg.) Az Esterházy utca 1/b alatti épület második szintjén 3 termet kapott a Keleti Múzeum, a negyedik terem előadóterem volt, ahol vetítőgép (!) is rendelkezésre állt.
Meg kell még említeni a múzeumi anyagot kiegészítő fonetikai gyűjteményt, amelyet Balassa József nyelvész vezetett. 1909-től alkalmazták Győrffy Istvánt, a későbbi néprajzkutató akadémikust a muzeális gyűjtemény rendezésére és katalogizálására. Győrffy tervezte meg a múzeumi tárlókat is, amelyeket a szobákon kívül a folyosón is elhelyeztek. A tárlókban – a mai gyakorlattól eltérően – zsúfoltan voltak elhelyezve a tárgyak.
A Keleti Múzeum hivatalos megnyitására éppen 104 évvel ezelőtt, 1913. november 15-én került sor. Az esemény jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két miniszter is jelen volt: Dr. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi, valamint báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter. A múzeum jelentős gyűjteményei voltak ekkor:
● keleti hímzések és szőttesek,
● kerámiagyűjtemény,
● fémipari termékek,
● balkáni népviseletek.
A Nagy Háború idején a gyűjtemény gyarapítását nagyban segítette, hogy az elfoglalt balkáni területeken szisztematikus begyűjtés indult meg, sőt, a hadifoglyokat felhasználták a múzeumi anyag kiegészítésére. 1916-ban főként tatár foglyoktól szereztek be tárgyakat az egeri (Csehország) és az Esztergom melletti hadifogolytáborban, mégpedig úgy, hogy ott készíttették el azokat; a falujuk épületeiről pedig maketteket csináltattak. A Keleti Múzeum anyagát nem csak helyben lehetett megtekinteni, hanem 1917-ben, a Margitszigeten rendezett hadikiállításon is bemutatták a nagyközönség előtt. Itt a tatár anyag részére külön pavilont is állítottak. Ezután kezdődött el a gyűjtemény felbomlása: a kiállításról nem érkeztek vissza hiánytalanul a tárgyak, az 1918-19-es zűrzavaros időben a Keleti Kereskedelmi Akadémia is átalakult. A Keleti Múzeum anyagát a Tanácsköztársaság idején a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályába szállították be, majd 1920-ban onnan visszaadták. Átadás-átvételi jegyzék sajnos egyik alkalommal sem készült. A Keleti Kereskedelmi Akadémia ugyanebben az évben beolvadt az újonnan alakult Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Karba. Teleki Pál professzor 1924-ben beleegyezett abba, hogy a Keleti Múzeum anyagát a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya (ma Magyar Néprajzi Múzeum) kapja meg véglegesen, tehát a gyűjteményt ismét beszállították a Nemzeti Múzeumba. A Keleti Múzeum anyagának egysége ezután megszűnt, más szisztéma szerint került szétosztásra a különböző gyűjteményekbe. 1981-ben 14 darab textil került be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kollekciójába. Ezek ma is teljes bizonyossággal azonosítható anyagok az egykor több mint 4000 darabot számláló Keleti Múzeum tárgyai közül.
Zsidi Vilmos
levéltárvezető
Leckekönyv, nemzetközileg is elterjedt latin nevén index. A legutóbbi időkig egy kézbe vehető könyvecske, ami alapján a hallgatói törzskönyvet kitöltötték. A leckekönyv eredete szinte a múlt homályába vész, a 19. században már létezett. Az e-index bevezetéséhez fogható az 1891/92. tanévtől bevezetett reform a leckekönyvek tekintetében. A Budapesti Hírlap lent idézett cikke felsorolja a legfontosabb változtatásokat az addigi helyzethez képest. Ebből következik egy hosszabb rész:
„Uj egészséges szellő kezd lengedezni egyetemünk fölött. A régi jó „alma mater“, mely oly sok kiváló férfiút nevelt a hazának, mindinkább kibontakozik az elavult hagyományokból és alkalmazkodik a kor szelleméhez s a praktikus élet követelményeihez. Alig egy pár év alatt a célszerű újítások egész sora honosodott meg egyetemünkön; ott vannak például a gyakorlati tanításra oly fontos szemináriumok, ott az új leckepénz-szabályzat s az új beiratási rendszer. Ezek a mellett, hogy tanuló ifjúságnak hasznára váltak, másrészt növelték egyetemünk tekintélyét. Az új kultuszminiszter[1] azonban nem elégedett meg e reformokkal s még a múlt esztendőben felhívta az egyetem tanácsát, hogy a t a n u l m á n y i r e n d e t vegye revízió alá s úgy ez iránt, mint a kötelező kollokviumok tekintetében tegyen hozzá javaslatot. Az egyetem egyes fakultásai hónapokig foglalkoztak e kérdésekkel s külön-külön megállapodásra is jutottak. Legutóbb pedig S c h u 1 e k Vilmos dr. ezidei rektor e célból ad hoc bizottságot alakított, melynek elnöke R a p a i c s Rajmund dr., a hittudományi, és előadója H e i n r i c h Gusztáv dr., a bölcsészeti kar prodékánja volt. Ez a bizottság az egyes karok véleményes jelentése alapján revizió alá vette az egyetemi tanulmányi, fegyelmi és leckekönyv-szabályzatot, a melyen több fontos változtatást tett. Az egyik nevezetes újítás az, hogy t ö b b é n e m l e s z az e g y e t e m e n l a t i n i n d e x . A hallgatóságnak, melynek nagy része nem valami erős a latin nyelvben, a beiratkozáskor rendszerint fejtörést okozott a latin rovatok kitöltése. Előszedett szótárt, nyelvtant, hogy például helyes latinsággal beleírhassa: „Született Sárbogárdon ezernyolcszázhetvenegyben.“ Sokan meg úgy vágták ki magukat, hogy magyarul töltötték ki a rovatokat. Ezentúl tehát nincs többé index, hanem van leckekönyv, mely alakjára is megváltozik. Eddig tudvalevőleg kvart-alakú volt, mint a német egyetemeken s éppen e forma miatt kezelése nehézkes és esetlen volt. Az új leckekönyv a bécsi index mintájára kis oktáv könyv alakú lesz, mely könnyen a zsebbe tehető és kezelése is praktikusabb a réginél. Az új leckekönyvbe elől bele lesz kötve a fölvételi bizonyítvány, a Nos rector[2], melyet eddig külön bizonyítvány alakjában adtak ki a hallgatóknak s éppen e miatt gyakran elkallódott és szükség esetén a hallgató nem igazolhatta magát. A leckekönyv végébe van kötve az absolutorium, a végbizonyítvány, melynek kiállítgatása eddig oly sok munkát okozott az egyetemi kveszturának[3]. Úgy a felvételi, mint a végbizonyítvány szövege m a g y a r l e s z . S a leckekönyvbe hivatalos másolatban bevezetik a külföldi leckekönyveket. Ha valamelyik hallgató ugyanis külföldi egyetemre megy, ott rendesen új indexet kap. A mikor visszajött, ezzel a külföldi leckekönyvvel mindig külön kellett bajlódnia. Most annak tartalmát bevezetik az új leckekönyvbe, úgy,hogy az egyetemi hatóság a hallgató tanulmányairól egyszeri átnézésre tiszta képet nyer. A végbizonyítvány kiállítása pedig nem fog dologgal járni, mert egyszerűen csak azt vezetik rá, hogy az illető a leckekönyvben foglalt tantárgyakat hallgatta. Fölmerült az a terv is, hogy az új leckekönyvbe ragasztassék bele a hallgató fotográfiája. De ez, a mellett, hogy kissé költséges, másrészt nem egészen praktikus. A fiatal ember ugyanis éppen egyetemi hallgató korában megy át a legnagyobb fejlődési fokozaton. Megemberesedik, szakálla, bajusza nő, arca megváltozik s így több ízben ki kellene a fotográfiát cserélni.”[4]
Bár az idézett rész a Budapesti Tudományegyetemre (ma ELTE) vonatkozik, lényegében ez a szabályozás volt érvényben a második világháborút követő évekig, következésképp ezt alkalmazták a közgazdaságtudományi karon is.
Egyetemünk levéltárában több száz leckekönyv található a 20. század első feléből. ezek részben pótolják a hiányzó törzskönyveket (Közigazgatástudományi osztály), részben –éppen a fényképek segítségével – közelebb hozzák hozzánk az egykori hallgatókat. A leckekönyvbe került képek egyedinek voltak mondhatók: látszik rajtuk a fotós mesterségbeli tudása, nem egy kép szinte művészi kivitelezésű. Másrészt a korszak lenyomata is látható a ruházaton, a frizurán keresztül. Többen nem portrét, hanem egész alakos képet, vagy zsánerképek ragasztottak a leckekönyvbe. Ezért ezen történeti források kutatása, felhasználása nemcsak izgalmas, de érdekes feladat is.
Zsidi Vilmos, levéltárvezető
[1] Gróf Csáky Albin 1888-1894 között volt vallás- és közoktatásügyi miniszter
[2] Amolyan „diákigazolvány”, ami azt igazolja, hogy a leckekönyv tulajdonosa beiratkozott hallgató.
[3] Questura: 1948-ig a gazdasági és tanulmányi ügyeket egyaránt intéző egyetemi hivatal
[4] Reformok az egyetemen. In: Budapesti Hírlap, 1891. jún. 18. 3-4. p. , hungaricana.hu, 2017. márc. 20.i letöltés
A portrét végül mégis rendszeresítették. Vö. A budapesti egyetem szabályzata. In: Budapesti Hírlap, 1891. aug. 19. 4. p. , hungaricana.hu, 2017. márc. 20.i letöltés
