Széchenyi 2020
Budapesti Corvinus Egyetem ×

Kommunikáció és Szociológia Intézet

A Kommunikáció és Szociológia Intézet az érző és cselekvő embert, a társadalmi felelősségvállalást helyezi középpontba mind a hallgatók képzési folyamatában, mind a kutatásai során. Képzési programjai a jövőbe tekintenek, a jövő emberi készségeire készítenek fel.

Kommunikáció- és médiatudomány képzésünk a tudományág neves képviselőivel, a gazdasági szakértelem bevonásával, pszichológiai ismeretekkel, professzionális médiastúdióval nyújt versenyképes tudást a szervezeti és a közéleti, valamint a nemzetközi kommunikáció területén. Az országban egyedülálló módon a szakos tanulmányok mester-, majd doktori szinten is folytathatók.

Szociológia szakos hallgatóink széles körű társadalomtudományi képzésben részesülnek, elsajátítják a korszerű, a gyakorlati életben is használható elméleti és módszertani ismereteket. Mind alap-, mind mesterszakos hallgatóink számára folyamatosan lehetőséget biztosítunk a bekapcsolódásra az Intézet által gondozott hazai és nemzetközi kutatási projektekbe.

Pszichológia és Viselkedéstudomány Tanszékünk a viselkedés-, a szociál- és a munkapszichológia területén ad értékes tudás- és szemléletbeli többletet társadalomtudományi szakjainkhoz.

A BCE társadalomtudományi képzései rendre vezetik a hazai mértékadó rangsorokat. Képzésünk az első a hallgatói kiválóság alapján, oktatóink a hazai tudományos és szakmai közélet ismert és elismert tagjai, intézeti közéletünk számos vonzó ösztöndíj- és kutatási lehetőséget, versenyt kínál a hallgatók számára.

A Kommunikáció és Szociológia Intézet 2020. február 1-jén jött létre a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet, valamint a Szociológia és Társadalompolitika Intézet összevonásával.

Intézetigazgató:
Prof. Dr. Aczél Petra egyetemi tanár

Az Intézet tanszékei:


Az Intézeti Tanács tagjai:
  • Prof. Dr. Aczél Petra, intézetigazgató
  • Dr. Bartus Tamás, a Szociológia alapszakok szakfelelőse
  • Dr. Benczes Réka, a Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakok szakfelelőse
  • Dr. Nagy Beáta, a Szociológia mesterszak szakfelelőse
  • Dr. Sass Judit, a Pszichológia és Viselkedéstudomány Tanszék vezetője
  • Dr. Veszelszki Ágnes, a Kommunikáció- és médiatudomány alapszakok szakfelelőse
Vágólapra másolva