Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

A magyar gazdaság helyzete a Rendszerváltás óta – Szakmai Est Győrffy Dórával 2019.11.19.

Tematikus szakmai félévet szervez a rendszerváltásról a KDSZ, valamint a Corvinus Egyetem Közpolitika Intézete – az apropót a történelmi események 30. évfordulója adja.

Leírás *

A felzárkózás álma 

Tematikus szakmai félévet szervez a rendszerváltásról a KDSZ, valamint a Corvinus Egyetem Közpolitika Intézete – az apropót a történelmi események 30. évfordulója adja. A diákszervezeti tagságnak szóló alkalmak legújabb vendége Győrffy Dóra közgazdász volt. A BCE Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszékének egyetemi tanára a rendszerváltást követő gazdasági felzárkózásról beszélt a hallgatóságnak.
Győrffy előadása elején egyértelműsítette, hogy milyen kérdéseket kíván körbejárni: Mi lett a gazdasági felzárkózás álmából? Mi az oka az utólagos csalódásnak, hol ronthattuk el? Hogyan lehetett volna másképp csinálni? Az előadó alapvetően árnyalni szerette volna a képet, mivel állítása szerint az összkép közel sem olyan borús, mint ahogyan sokan látják – és a környező országok jó példáiból is lehet okulni, mert léteztek ilyenek.
De hogy is nézett ki a felzárkózás számokban? Az 1989-et követő évtizedekre (a 2008-as válság kivételével) alapvetően a stabil növekedés volt jellemző, ugyanakkor még így sem sikerült megközelítenie a kelet-közép-európai térség államainak az EU átlagos fejlettségi szintjét. A növekedési pályák elszakadása ugyanakkor nem a rendszerváltás idejére, hanem a szocializmus kezdetére tehető, és azóta is annak a lemaradásnak a hátrányait nyögjük – érvelt a Corvinus oktatója. És bár a gazdasági növekedés megvalósult, a közvélemény inkább csalódásnak élte meg a változásokat: ez abban is látszik, hogy az idősebb generációkban továbbra is él a Kádár-korszak iránti nosztalgia.

Mik lehettek a csalódás okai? Győrffy itt Kornai János gondolatait idézte fel. Az idős professzor szerint ugyanis szubjektív és objektív okokra vezethető vissza a jelenség. Szubjektív ok volt például a lakosság felfokozott, túlzó várakozása, valamint a referenciapont megváltozása: míg a Kádár-korszakban például Ceausescu Romániájának életszínvonalához hasonlítottuk magunkat, addig 1989-et követően már a jóval gazdagabb Ausztria volt a viszonyítási pont. Ugyanakkor objektív okai is voltak a csalódásnak. A szocializmusból a piacgazdaságba való átmenet akkoriban példa nélküli volt, és emiatt nem létezett olyan szakembergárda, ami ügyesen tudta volna menedzselni a transzformációt. A nyugati szakértők rendelkeztek gazdasági ismeretekkel, de nem volt kontextuális tudásuk. Utóbbi pedig volt ugyan a hazai szocialista rendszer technokratáinak, de ők éppen az egyéb ismereteknek voltak híján. „Fiatal amerikai tanácsadók döntöttek élet-halál kérdéséről” – érzékeltette a helyzet abszurditását Győrffy Dóra. A rendszerváltás csakhamar transzformációs válsághoz vezetett, amelynek mértéke a 2010-es évek görög válságához volt hasonló. Ennek oka az volt, hogy bár a régi rendszer (bürokratikus koordináció által fémjelzett, nem hatékony állami vállalatok; keleti országokkal való szoros, ám nem piaci, hanem a szovjet hatalmon alapuló kereskedelem) összeomlott, még nem volt idő megszilárdulnia a piacgazdaságnak.

A térség fejlődési modellje az 1990-es évektől kezdődően főképp a külföldi működőtőke beáramlására épült. Ez modernizálta a hazai iparágak jelentős részét, valamint a beérkező külföldi valutát a külső adósság törlesztésére tudtuk fordítani. Ám kényszerű áldozatokkal is, hiszen jól működő magyar vállalatok (Tungsram) kerültek külföldi cégre, valamint bizonyos ágazatok (cukorgyártás) meg is szűntek.

Fontos tanulság ugyanakkor, hogy bár eleinte sok ország ódzkodott ettől a modelltől, előbb-utóbb mindenki erre az útra lépett a térségben.
Szlovákiában a nacionalista Meciar-kormány például késleltette ezt az átalakulást, ehelyett a hatósági árak alacsonyan tartását preferálta. A 90-es években ugyanakkor fokozatosan maradt le az ország a szomszédos csehektől és magyaroktól, amely már a társadalom nemzeti büszkeségét fenyegette. Így egy kormányváltást követően végül a neoliberális reformok útjára lépett az ország, amelyet azóta is tart, 2009-ben az eurót is bevezették.
A balti államokban a szovjet örökség elutasítása az egyik legfontosabb identitásképző erő, amely összekapcsolódott a neoliberális szellemiségű piaci reformokkal. Észtország például már kezdettől fogva élen járt ebben. A gyors gazdasági növekedést ugyan megszakította egy hitelbuborékot követő recesszió 2008-ban, ám a kemény költségvetési kiigazítást követően azóta is fejlődik az ország – mondta el Győrffy. Ennek egyik fő szimbóluma az e-Estonia, amely az állami szolgáltatások magas színvonalú digitalizációját foglalja magában.

Romániában az 1990-es éveket szintén elvesztegetett évtizedként tartják számon – erre az időszakra a lassú privatizáció, magas infláció és az állami nagyvállalatok dominanciája volt jellemző. 2004-től kezdve azonban a románok is a balti országok fejlődési modelljére váltottak, amely azóta is töretlen.
Nyugati orientáció, korlátozott állam és elkötelezett reformpolitika: Győrffy Dóra ezeket látta közösnek a kelet-közép-európai térség sikeres fejlődési útjaiban. Előadásának végén ezek fényében foglalta össze Magyarország elmúlt három évtizedét is. 1989-2001 között hazánk a reformok éllovasának számított, amelyet a jóléti rendszerváltás és a felelőtlen költségvetési költekezés évei követtek. Emiatt 2007-2010 között megszorításokra, majd a 2008-as recessziót követő újabb válságkezelésre kényszerült az ország, amelyet az illiberális rendszer váltott fel 2010-et követően. Ezekben az időszakokba merült felszínre igazán a Kádár-rendszer súlyos öröksége: az állami paternalizmus igénye és a szabálykerülés általános normává emelkedése. Ahogy Benczes István fogalmazott: hazánk a gulyáskommunizmus országából a gulyáspopulizmus országa lett.

Oberfrank Balázs





Kapcsolódó bejegyzések

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 10:50:05