Ugrás a fő tartalomra

Predátor kiadók

A predátor, vagy más néven parazita kiadók nagyon veszélyesek mind a kutatók, mind az open access mozgalom számára: ezek a kiadók ugyanis nyílt hozzáféréssel működnek, azonban nélkülözik a valódi szakmaiságot.

Kiadványaikat komoly tudományos könyvnek vagy folyóiratnak álcázzák, miközben tudományos minőséget nem biztosítanak: nem válogatják meg a beérkezett cikkeket, nem végeztetnek szakmai bírálatot. A nyílt hozzáférés terjedését és annak előnyeit, valamint a kutatók publikálási kényszerét kihasználva egyedüli céljuk az anyagi haszonszerzés a publikációs díjak beszedése révén. Hasonló a helyzet a predátor kiadók által kiadott könyvek esetében is.

Ha egy kutató predátor folyóiratban jelenteti meg cikkét, megvan a veszélye annak, hogy azt a cikket nem tudja majd komoly tudományos folyóiratban újra publikálni. Tudományos munkásságára sem vet jó fényt, ha szakmai színvonalat nélkülöző folyóiratban publikál, ezért célszerű alaposan megvizsgálni a folyóiratot még a cikk beküldése előtt.

Számos figyelmeztető jel segíthet eldönteni, hogy az adott kiadó vajon predátor kiadó-e. Dönteni azonban nehéz, mivel ezek az ismérvek önmagukban még nem szükségszerűen jelentik azt, hogy parazita kiadóval van dolgunk, vizsgálódni azonban mindig érdemes. Ha felmerül a legkisebb gyanú, hogy egy kiadó, vagy folyóirat predátor, célszerű segítséget kérni, vagy tartózkodni a publikálástól.

A predátor folyóiratok jellemzői:

Kapcsolatfelvétel:

  • Kéretlen levélben keresik meg a kutatót, cikkért folyamodva.
  • A kapcsolatfelvételi lehetőségeknél csak e-mail cím szerepel, hiányzik a tényleges székhely, illetve telefonszám.
  • A kiadó neve és a folyóirat címe ismeretlen a saját szakterületén tájékozott kutató számára.
  • A folyóirat honlapja nem kellőképpen professzionális, esetleg nagyon hanyag és hibáktól hemzsegő a szövegezés, nem működnek a linkek. A honlapon kereskedelmi hirdetések szerepelnek, amik nem illeszkednek a tudományos tartalomhoz.

Folyóirat neve, küldetése, tudományterületi besorolása:

  • Gyanús, ha egy kiadó egyszerre feltűnően sok új folyóiratot indít, akár egyformán kezdődő címekkel (pl. „The New Journal of…”), hiszen szinte
  • lehetetlen egyszerre ennyiféle szerkesztőségbe tekintélyes kutatókat összehívni.
  • Ellentmondás van a folyóirat címében szereplő földrajzi név és a folyóirat szerkesztőségének valódi székhelye között.
  • A címében „International Journal…” kifejezést használó folyóirat szerkesztőségének összetétele egyáltalán nem tükrözi a
  • sugalmazott nemzetközi jelleget.
  • A folyóirat cikkei tartalmukban nagymértékben eltérnek attól, amit a folyóirat címe és vállalt szakterülete megjelöl.
  • A folyóirat címe túl nagy tudományterületet ölel fel, hogy minél több cikket meg tudjon jelentetni, vagy össze nem illő
  • tudományterületeket tartalmaz egymás mellett.

Szakmai színvonal, tudományos háttér:

  • A folyóirat nem szerepel az ismert tudományos rangsorokban, vagy a nagyobb adatbázisok, indexelő szolgáltatások valamelyikében.
  • A folyóirat szerkesztősége nem ellenőrizhető (pl. intézményi affiliációval nem rendelkező) kutatókból áll.
  • A szerkesztőség nagyon kicsi, esetleg nincs főszerkesztője, vagy akár még össze sem állt.
  • A cikkeket nem szűrik meg tudományos színvonal alapján: bárkinek megjelenhet a cikke, aki kifizeti a kért dijat.
  • Szakmai lektorálás hiányában a szokottnál gyorsabban meg tudnak jelenni a cikkek.

Finanszírozási és jogi kérdések:

  • A kézirat belküldéséért beküldési díjat fizettetnek a szerzővel, függetlenül a későbbi megjelenéstől (szemben az open access folyóiratok
  • esetében szokásos publikálási díjjal (APC), melyet csak a cikk megjelenése esetén kell kifizetni).
  • A cikkek szerzői jogait a kiadó kizárólagosan magának tartaná fenn.

Hol tudjuk ellenőrizni a folyóiratokat?

(A kép forrása: http://www.open-access.hu/hu/predator-folyoiratok)

Segítség a folyóiratok közti eligazodásban:

OASPAEllenőrizhetjük, hogy a kiadó tagja-e a Open Access Scholarly Publishers Association-nek.
COPE (Committee on Publication Ethics)Ellenőrizhetjük, hogy a kiadó tagja-e az etikus publikálás mellett elkötelezett kiadók szakmai fórumának.
SHERPA/RoMEOA kiadók archiválási politikáját rögzítő adatbázis. Itt a folyóirat kiadóját, ISSN számát és archiválási politikáját ellenőrizhetjük.
DOAJEllenőrizhetjük, hogy a folyóirat szerepel-e a csak hiteles folyóiratokat listázó Directory of Open Access Journals oldalán.
SJR Scimago Journal & Country RankTudománymetriai mutatók segítségével ellenőrizhetjük a folyóirat minőségét a Scimago Journal & Country Rank oldalán.
MTMTEllenőrizhetjük a folyóiratot az MTMT folyóirat-adatbázisában.


Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.18. - 17:40:23