Az európai felsőoktatási reform keretében Magyarországon is lényeges változások következtek és következnek be a felsőoktatás intézményrendszerében. A folyamat egyik legfontosabb eleme a ciklusokra bontott, osztott képzési rendre való áttérés, amelynek első lépése az első ciklust képviselő, új típusú alapképzési szakok beindítása. A Budapesti Corvinus Egyetemen a 2005/2006. tanévben három (már a BA/BSc rendszernek megfelelő) alapképzési szak indult, a 2006/2007. tanévben pedig minden első éves hallgató az új képzési szerkezetnek megfelelő oktatási rendben kezdheti meg a tanulmányait.
Az alapképzési szakok funkciójuk és szakmai tartalmuk szempontjából sok tekintetben mások, mint a korábbi főiskolai, egyetemi szakok. Az Európai Felsőoktatási Térségben az utóbbi években, vagy éppen most bevezetett alapképzési szakok funkciója igen összetett:
fel kell készíteniük a hallgatókat az egész életen át tartó tanulásra,
meg kell alapozniuk a következő fokozatot adó képzési programokba való továbblépést,
fel kell vértezniük a hallgatókat európai ismeretekkel, végül a közvetlen munkaerő-piaci kilépést szolgáló szakmai tudást kell adniuk.
Közben folyik a második fokozathoz vezető mesterképzési szakok előkészítése, a programok akkreditációja. A 2007/2008. tanévre három mesterképzési szakot hirdetett meg az Egyetem, további 25 mesterképzési szak indítását a 2008/2009. tanévre tervezzük.
Természetesen az új képzési programok köre ezzel nem zárult le, a karok és a tanszékek folyamatosan dolgoznak a kínálat bővítésén. Ebben a rendkívüli kihívásokat jelentő helyzetben szeretnénk minél sokrétűbb tájékoztatást adni az Egyetemünk oktatási tevékenysége iránt érdeklődőknek.
A Budapesti Corvinus Egyetem arra törekszik, hogy az új képzési rendszerben is megőrizze magas hazai és nemzetközi szakmai presztízsét, és képzési programjai vonzóak legyenek a továbbtanulni szándékozók körében.