AZ ÉLELMISZERTUDOMÁNYI, A KERTÉSZETTUDOMÁNYI ÉS A TÁJÉPÍTÉSZETI KÉPZÉS TÖRTÉNETE

1853–1945

A kertészettudomány és az abból kifejlődött tájépítészet és élelmiszertudomány hazai oktatása az 1853-ban megalapított magániskolában, a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetben indult meg. Az ún. áprilisi törvények (1849) szabad paraszti tulajdonná tették a korábbi jobbágyföldeket, a föld áruvá vált. A szabad birtokforgalom, a kedvező természeti adottságok a viszonylag kis területen, nagy hozzáadott értéket előállító kertészeti termesztés gyors fejlődését eredményezték, amelyhez azonban alapos szakismeretek és gyakorlati tapasztalatok is kellettek.

A tanintézet 1860-tól már állami támogatással működött, majd 1880-tól állami intézmény lett. Több átszervezés után ebből az iskolából jött létre 1894-ben a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet, amelyben már a gyümölcs-, a szőlő- és a dísznövénytermesztés mellett önálló diszciplínaként tanították a kertművészetet és a kerttervezést, valamint a borászatot és a kertészeti termékek feldolgozását és tartósítását is. Ekkor a képzési idő 3 év volt, amelyet az elméleti képzés előtt egy alapozó gyakorlati év egészített ki. Szinte minden beiratkozott hallgató rendelkezett érettségi bizonyítvánnyal. A hallgatók „okleveles műkertész” végzettséget szerezhettek. A képzés már ekkor megfelelt a felsőfokú oktatás követelményeinek.

Az iskola működésének is köszönhetően 1880–1890-es évekre országszerte európai színvonalú, modern, már üzemi méretű, szakosodott kertészetek alakultak ki. 1939-ben, az oktatás és a kutatás intenzív fejlődésének és a szakterület növekvő jelentőségének köszönhetően a tanintézet átalakításával létrehozták a már hivatalosan is felsőfokú oktatási intézményként működő Magyar Királyi Kertészeti Akadémiát összesen tíz szaktanszékkel, amely oktatás-szervezetileg szorosan összekapcsolódott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Ez a szervezeti forma biztosította az Akadémiára belépőknek a folyamatos tanulmányokkal az egyetemi oklevél megszerzését, sőt a doktorálás lehetőségét is. Az Akadémián a kertészeti termesztési tanszékeken kívül Kertművészeti tanszék és Kerttervezési tanszék is alakult, megteremtve ezzel a mai tájépítész képzés alapjait.

A képzés iránti fokozott érdeklődés és a szakterületen felhalmozódott, egyre szélesebb ismeretanyag szükségessé tette a képzési idő megnövelését és az intézmény fejlesztését. 1943-ban létrejött a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. A képzési idő négy év lett, a végzett hallgatók „okleveles kertész és szőlész” diplomát kaptak, ami az egyetemi képesítéssel volt egyenértékű. A tanszékek száma 16-ra nőtt.

1945–1968

1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletével létrejött az Agrártudományi Egyetem, amelybe Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karként betagozódott az addig önálló Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. 1947-ig két szakon, egyetemi és főiskolai tagozaton párhuzamosan folyt a képzés. A hallgatói létszám folyamatosan nőtt, a Kar az Agrártudományi Egyetem legnépesebb fakultása volt. Ennek ellenére erős intézményi törekvések voltak a kar megszüntetésére és intézeti formában való beolvasztására, ill. a budai telephelyről történő kitelepítésére. Az oktatás fejlesztése azonban töretlenül haladt. Számos tantervi reformon át ekkor alakult ki az egyetemi képzésnek megfelelő tantárgyi struktúra és az elméleti és a gyakorlati képzés megfelelő aránya. A meghirdetett „specializációk” (szakirányok) között a klasszikus kertészeti termesztési képzési irányok mellett önállóan meghirdették az élelmiszertechnológiát és a kertművészetet. Létszámát és tudományos felkészültségét tekintve is jelentősen megerősödött az oktatói kar. Megkezdődött a szakterületen a doktor-képzés. Az első kertész-doktor avatásra 1949-ben került sor.

Az 1951/52-es tanévben megindult az aspiránsképzés, amelynek célja a tudományos fokozatszerzés volt. 1953 nyarán, a korábbi belső intézményi anomáliákat feloldva ismét önállóvá vált a kar, és az 1953/54-es tanévet már mint Kertészeti és Szőlészeti Főiskola nyitotta meg. A szervezeti átalakulás az oktatási struktúrát nem változtatta meg, a főiskola megtartotta az egyetemi kart megillető jogokat és az oktató és kutató munkát végző tanárokat a megfelelő egyetemi munkakörbe sorolták. A képzési idő 9 félévre nőtt.

A klasszikus kertészeti tudományok, valamint a táj- és kertépítészeti diszciplínák ez idő alatt rendkívül sokat fejlődtek, a két szakterület ismeretanyaga meghaladta egy szak tantervi kereteit. 1960-tól ezért folyamatos tantervi reformokra került sor. Az önálló kertépítészeti szak létrehozására végül az 1963/64-es tanévben került sor. A kertészmérnök képzés ettől kezdve két szakon: a termesztési szakon és a kertépítészeti szakon folyt. 1962-ben megalakult Budapesten az Élelmiszeripari Felsőfokú Technikum, majd ennek fejlesztésével az Élelmiszeripari Főiskola, ahol elsősorban az élelmiszer-feldolgozás irányítására felkészült műszaki és technológus szakembereket képeztek. 1968-ban a főiskolát átszervezték és az élelmiszertechnológus képzést önálló szakként a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolához csatolták. Az immár három önálló szakon egyetemi szintű képzést folytató főiskola 1968-ban egyetemi státuszt nyert és létrejött a Kertészeti Egyetem. A képzési idő 10 szemeszter lett.

1968–

Az egyetemi státusz az intézmény gyors fejlődését eredményezte. A szervezet bővítése, gyarapodása és építkezések jellemezték ezt az időszakot. 1971-ben a Kecskeméti Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumot átszervezték és Kertészeti Főiskolai Karként az egyetemhez csatolták, ahol hároméves ún. üzemmérnöki képzés folyt. 1972-ben a Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum került – rövid időre – az egyetem szervezetéhez, mint Kertészeti és Agronómiai Főiskolai Kar (később, 1976-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez csatolták). A kertészettudományi és az élelmiszertudományi diszciplínák erősödése és a képzés iránti kereslet eredményeként 1972-ben két egyetemi kar jött létre: a Termesztési Kar és a Tartósítóipari Kar, s ezzel négy karúvá vált az intézmény. A tartósítóipari képzés fokozatosan kiszélesedett az élelmiszeripar teljes területére, ún. kétlépcsős rendszerben főiskolai és egyetemi szakon egyaránt.

1985-ben az egyetemhez kapcsolták a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolát, mint Élelmiszeripari Főiskolai Kart. Az így kibővült intézmény neve a két fő képzési területre tekintettel 1986-ban Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem lett. Az egyetemi karok neve Kertészettudományi Karra, ill. ÉlelmiszertudományiKarra változott. 1992-ben az akkor már három évtized óta önálló egyetemi szakon oktatott táj- és kertépítészet is kari rangot nyert és létrejött a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar öt szaktanszékkel. 1993-ban három doktori iskola létesült és megindult minden szakterületen a PhD képzés.

A 90-es évek végén megkezdődött egyetemi integráció a KÉE-t felkészületlenül érte. Az egyetemről leváltak a vidéki főiskolai karok. A megmaradt három budai egyetemi kar először a Budapesti Egyetemi Szövetséghez történő csatlakozást tervezte, majd több tárgyalás után végül a Gödöllői Agrártudományi Egyetemi Szövetséghez csatlakozott. 2000-ben létrejött a 10 karú Szent István Egyetem gödöllői központtal, amelynek része lett a három budai egyetemi kar. Ez az integráció azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A Szent István Egyetem eredeti kari struktúrájával csupán egy rektori ciklust, négy évet élt meg. Az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem karai 2002-ben kezdeményezték, hogy a SZIE szervezetéből kiválnak és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemhez csatlakoznak. A 2003/2004-es tanévet a Kertészettudományi Kar, az Élelmiszertudományi Kar és a Tájépítészeti Kar már a BKÁE karaként nyitotta meg.

2004. szeptember 1-jétől a Kertészettudományi Kar, az Élelmiszertudományi Kar és a Tájépítészeti Kar a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának egyetemi karai lettek.

Utolsó frissítés: 2012.11.05.