November - 2019
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Vezetéstudomány 41. kötet 2010. December

Vezetéstudomány 41. kötet 2010. december

BARAKONYI Károly
A felsőoktatás versenyképességéről
4. – 19. oldal

A tanulmány áttekinti a versenyképességről más területeken kialakult nézeteket, majd kísérletet tesz a felsőoktatási versenyképesség fogalmának tisztázására, az azt befolyásoló tényezők körvonalazására. A Világgazdasági Fórum versenyképességi modelljének mintáját követve felvázolja a felsőoktatási versenyképesség pilléreit, majd a hazai versenyképesség formálásával kapcsolatos feladatokat összegzi. Ezt követően egy rendszermodellben mutatja be a versenyképesség, a felsőoktatási célok, a felsőoktatási stratégia és annak megvalósításának összefüggéseit, feladatait. A rendszerszemléletű problémakezelés, a felsőoktatás jövőjének stratégiai szemléletű megtervezése elengedhetetlen versenyképességünk javításához. Ha nem ezt tesszük, döntéseink csak sodródást eredményeznek, de semmiképpen sem fogják felsőoktatásunk felemelkedését, sikerét biztosítani a globalizálódó nemzetközi felsőoktatási környezetben, az élesedő tudáspiaci verseny feltételei közepette. A probléma megoldása nemcsak fontos, de sürgető is. Mulasztásunk e téren a rendszerváltás óta áll fenn.

SZERB László
A magyar mikro-, kis- és középvállalatok versenyképességének mérése és vizsgálata
20. – 25. oldal

A cikk célja magyar mikro-, kis- és közepes méretű cégek versenyképességének vizsgálata. Mivel az eddigi versenyképességi mutatók nagyvállalatokra készültek, egy új koncepcionális modellt kellett alkotni. A rétegzetten reprezentatív felmérés során kapott 695-ös erősségű mintából álló hazai kkv-szektor elemezését az új modell 21 változója és 7 pillérje mentén végzi el a szerző. A szűk keresztmetszetekért történő büntetés (PFB) egyedi módszerének segítségével lehetséges a vállalatok versenyképességének gyenge pontjait feltárni. A versenyképesség hét pillérje, a Kereslet, a Kínálat, a Fizikai erőforrások, a Humán erőforrások, az Innováció, a Networking és az adminisztratív Rutinok, továbbá a versenyképességi teljesítmények tényezői mentén képzett 8 klaszter egyrészt a hazai kkv-szektor csoportjai közötti jelentős különbségeket, másrészt a klasztereken belül a hasonlóságokat szemlélteti. Az átlagos versenyképesség a pontok alapján igen alacsony
(1,96/7), különösen problematikus a kínálati, az innovációs és az együttműködést mutató networking pillérek mentén. A gyengébb versenyképességű csoportok számosabbak és homogénebbek a magasabb versenyképességűeknél. A PFB-módszer alkalmas egyedi, vállalati szintű elemzésre, a gyengeségek feltárására is, ezt négy cég példáján szemlélteti a cikk. Bár a módszer hasznosnak bizonyult, több területen szükséges továbbfejleszteni, hogy ténylegesen alkalmazható legyen gazdaságpolitikai javaslatok megfogalmazására és cégszintű stratégiai javaslatok adására.

VÖRÖSMARTY Gyöngyi – TÁTRAI Tünde – HAVASI Zoltán
A beszerzés helye és szerepe a magyarországi kis- és középvállalatoknál
36. – 44. oldal

A kis- és középvállalkozások (kkv-k) a legtöbb országban, így Magyarországon is kiemelt szerepet töltenek be a gazdaság életében. A velük kapcsolatos kutatások elérkeztek abba a fázisba, amikor például a kisvállalkozás-fejlesztés és az ellátásilánc-menedzsment összekapcsolásával megismerhetjük egy adott vállalati funkció szerepét és helyét a célcsoportban. A szerzők tanulmányukban egy kutatás eredményeit mutatják be, mely egyenrangú módon fókuszál a beszerzési tevékenység és a kkv-k sajátosságaira. A beszerzési aspektusok kiemelésével lehetőség van mélyebben megismerni a kkv-k bizonytalanságának forrásait, a beszállítókkal kapcsolatos igényeik megfogalmazását, a vevők preferenciáit, melyen keresztül általános kép kapható a szállítófejlesztés lehetőségeiről, kifejezetten a beszerzési tevékenység informatikai támogatásáról, továbbá véleményükről a beszerzés mint szolgáltatás kiszervezésével kapcsolatban. A kutatást megalapozó kérdőíves felmérés nemzeti összehasonlításra is lehetőséget ad, valamint segíti egy adott tevékenységre fókuszálva a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének bemutatását.

MÜLLER Helga
A Shackletoni krízismenedzsment tanulságai a pénzügyi válság idejére
45. – 56. oldal

A szerző Sir Ernest Shackleton Déli-sark-kutató sikertelen, de vezetői szempontból kiemelkedő expedícióinak eseményeit alapul véve mutatja be azokat a természeti válság során eredményes vezetői módszereket, melyek a modern gazdasági válságok idején is követendő példaként állíthatók a felelős vezetők elé. Az emberközpontú vezetés jelentőségére koncentráló munka Shackleton történetét, az egyes területekhez kapcsolódó, jelentős pszichológiai és vezetéselméleti kutatásokat és személyes tapasztalatokat is párhuzamba állítva a vezető érzelmi intelligenciájának fontosságát, a kiválasztást és csoportszervezést, a motivációt, a személyes példát és felelősségvállalást helyezi a fókuszba.

DÖRNYEI Krisztina
A csomagoláson található információtartalom újragondolása sokdimenziós skálázással
az élelmiszeripar példáján
57. – 69. oldal

A csomagolás részét képezi a jelölés – vagy más néven címke, label –, aminek elsődleges funkciója a termék tulajdonságairól való tájékoztatás, amellett, hogy a vállalat és a fogyasztó egyik legfontosabb találkozási pontja. Kiemelt szerepe van a marketing és a vállalati menedzsment eszköztárában, hiszen a fogyasztói döntéshozatal meghatározó forrása. A szerző írásában a jelölések definícióját, fajtáit és csoportosítását tárja az olvasó elé, majd ismerteti jelentőségét, fontosságát és szerepét az élelmiszer-ipari termékek segítségével. Ezután egy 630 fős megkérdezés eredményeképp a sokdimenziós skálázás (MDS) módszerével a jelölések új értelmezését mutatja be: a jelöléseket három dimenzió mentén lehet elhelyezni (előzetes tudás, érdek, megbízhatóság), valamint ezenkívül a jelölések öt homogén csoportot alkotnak (klasszikus, diétás, funkcionális, tudatos, előállítási). A téma jelentőségét az egészség és a környezet iránti növekvő érdeklődés, valamint a változó jogszabályi környezet is alátámasztja.


Budapest Management Review Vol 41. December, 2010

Barakonyi, Károly
On the higher education competitiveness
pp. 4 – 19.

The study reviews ideas shaped out on other areas about the competitiveness, than makes an attempt to clarify the concept of the higher education competitiveness, outlining the factors influencing it. The author makes an attempt at the delineation of the pillars of higher education competitiveness observing the sample of World Trade Forum competitiveness model, than summarizes tasks in connection with developing Hungarian higher education competitiveness. The competitiveness, the higher education aims, the higher education strategy are presented in a systems model, dealing with implementation questions, too. The planning of the future of the higher education with system-based problem treatment, with a strategic view is essential to improve competitiveness. Our decisions yield drifting only if we do not do this, but the rise of our higher education is caught in no way, to secure his success in the international globalized higher education environment, amidst the conditions of the
sharpening knowledge market competition. Solution of this problem not only important, but pressing. Our omission exist on this field since the political transformation of 1989.

Szerb , László
Measure and examination of the Hungarian micro-, small- and medium-sized businesses competitiveness
pp. 20 – 55.

The aim of the article is to examine the competitiveness of the Hungarian micro-, small- and medium sized businesse (SMEs)s. Since the available competitiveness measures are made for large companies, the author has created a conceptual model suitable for smaller sized businesses. The new model includes 21 variables and seven pillars. These pillars are the Supply, the Demand, the Physical resources, the Human resources, the Innovation, the Networking and the Administrative routines. The stratified sample size of 695 serves to present the practical applicability of the model. The weak point of the individual firms can be indentified by the help of a unique methodology called the penalty for bottleneck (PFB). The cluster analysis, based on the seven pillars of competitiveness, prevails large differences amongst the seven clusters. The average competitiveness of the Hungarian SMEs is small (1,96/7), the Supply, the Innovation and the Networking pillars seem to be particularly problematic features. The group of the smallest competitiveness businesses is more homogeneous and more numerous than the group of the higher competitiveness businesses. The PFB is suitable for individual, firm level analysis that is highlighted by the example of four businesses. While the model seems to be useful, it requires further development to be able to apply for economic policy purposes and individual, firm level strategy making.

Vörösmarty, Gyöngyi – Tátrai , Tünde – Havasi , Zoltán
The Role of Purchasing in the Hungarian Small and Medium Enterprises
pp. 36 – 44-

Small and medium enterprises (SME) play an important role in the economy of Hungary, just like in most other countries. Studies on SMEs recently have focused on the role of a particular company function in the target group by linking the development of SMEs to new advanced options, such as supply chain management. This paper provides an overview of authors’ ques a questionnaire research focusing on the specific characteristics of both purchasing and SMEs. Focusing on the purchasing aspects enables us to gain a deeper knowledge on the main causes of the instability of SMEs as well as on their expectations regarding suppliers and a better understanding on the preferences of the clients. As a result authors can highlight the main options of developing the supply chain as well as the IT support of purchasing and they can state their opinion on the outsourcing of the purchasing as a service. The questionnaire survey providing the basis for the study enables authors to make international comparisons as well as to present the current state of the Hungarian SMEs focusing on a particular business activity.

Müller , Helga
Shackleton’s Crisis Management Lessons in the financial crisis time
pp. 45 – 56.

Sir Ernest Shackleton, the British explorer is best known for his failed Antarctic expeditions which even made him a legendary character as one of the biggest leaders of the history. The article gives a lesson on those successful managerial methods of the sailors’ natural crisis which would be needed and effective also in our turbulent times. In the focus there are the most important management areas such as recruiting the appropriate staff, leading and motivating them. The most influential management models are demonstrated through Shackleton’s practice which gave us a role model in well used emotional intelligence, capable leadership and taking responsibility.

Dörnyei , Krisztina
Rethinking of Information Content on Food Packaging Using Multidimensional Scaling
pp. 57 – 69.

Signs, labels, claims are to inform consumers of product attributes, and are part of the packaging. Labeling is one of the most important marketing and management tool, while purchase decision is made at the point of purchase. The aim of this paper is to present the basic definitions and elements of information content on food packaging. The author developed a new approach to examine labeling using multidimensional scaling as a result of a pilot study. Labels are to distinguish through three dimensions: precognition, interest and reliability. Beyond that labels can be sorted to five homogeneous clusters based on classic, dietary, functional, conscious and production attributes. The relevancy of labeling is supported by growing interest of health and environmental issues and changing law environment.

 

Utolsó frissítés: 2019.03.11.