Információk leendő hallgatóinknak
A Dobák Miklós vezette Vezetéstudományi Intézet a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi karának egyik legnagyobb szervezeti egysége. Az általános vezetési-szervezési (general management) témaköröktől a speciális menedzsment kérdésekig széles területet felölelően végzi oktatási és kutatási tevékenységét. A korábbi Szervezeti magatartás, ill. Vezetés és szervezés tanszékek mellett, az utóbbi bázisán 2009. január 1-jével létrejött a Vezetés és kontroll, valamint a Vezetés és stratégia tanszék, míg a négy oktató-kutató egység mellett négy további kutatóközpont működik az Intézeten belül.
Oktatási tevékenységünk a vezetés és szervezés területétől a stratégián és a controllingon át az emberi erőforrásokkal kapcsolatos témakörökig terjed. Mindezekben közös azonban az oktatás mögötti intézeti filozófia, a minőségi oktatásért, a használható tudás színvonalas átadásáért való mély elkötelezettségünk.
Intézetünk tantárgyaival az egyetem valamennyi képzési szintjén jelen van, és egy-egy program egészéért is felelős.
- Gondozzuk a Gazdálkodási és menedzsment alapszakot, és hallgatóinkat felkészítjük arra, ha egyetemünk valamelyik mesterszakán kívánják folytatni tanulmányaikat.
- Intézetünk zászlóshajója a Vezetés és szervezés mesterszak (nappali és esti tagozaton), amely nemcsak a "vezszerv"-ként hírnevet szerzett képzési programot jelenti, de egy közösséget is, amely akár évtizedekkel a diploma után is élő kapcsolati háló marad.
- Ha munka mellett szeretné tudását bővíteni, akkor az előbbi esti tagozatos mesterszakunk mellett számos posztgraduális képzést kínálunk, pl. a mérnök-közgazdász vagy a humánmenedzsment szakot, a Vezetés és szervezés szakot a Közgazdasági Továbbképző Intézetben, MBA és executive programokat a Corvinus School of Managementben.
- Ha egyetemi végzettséggel rendelkezik, és tanszékünkhöz kapcsolódva az egyetem Gazdálkodástani Ph.D. programjára jelentkezne, keresse meg közvetlenül valamelyik vezető oktatónkat.
Köszönjük érdeklődését, további kérdések esetén munkatársaink állnak rendelkezésére!

